Kezdőlap

DSC01824-100Somogyzsitfán 1987-ben volt utoljára szüreti felvonulás. A zsitfai ifjúságot összefogva, úgy gondoltuk, hogy újraélesztjük ezt a szép hagyományt! Szervezésbe kezdett a falu apraja nagyja, ki azért, mert emlékezett rá, hogy milyen volt régen, ki azért, mert kíváncsi volt rá, milyen egy ilyen felvonulás!

E kezdeményezésnek hamar hírre szállt, és a környező községek aktívan is aktívan részt vettek, mint a felvonulásban, mint az azt követő bálban! A bál teljes bevétele a Somogyzsitfai Polgárőr Szövetség javára ment!

Résztvevők: Háromvirág Nyugdíjas Klub, Sávolyi Dalkör, és Harangozó Éva tanítása által előadott szatmári néptánc, melyben a sávolyi, somogysámsoni, és somogyzsitfai fiatalok vettek részt! Az est folyamán két vers is elhangzott Köcski Helga és Imre Barbara előadásában!

A műsorokat egy vacsora követte, majd egy jó hangulatú, mulatós bállal zárult a szombat éjszaka (2011.10.08.).Nagy sikerre való tekintettel valószínűleg 2012-ben is megrendezésre kerül e szüreti mulatság! Szervezők: Térdig Gabriella és Kovácsné Hosszú Gizella

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

{module [99]}

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.