Kezdőlap

rendor_80Marcali Rendőrkapitányság
Október 13-án egy somogyszentpáli ház padlásterében találták meg a nyomozók azt a közel két tonnányi kukoricát, amit 2011.09.01. és 2011.10.12. közötti egy helyi termelőszövetkezet tulajdonát képező kukoricatáblából alkalmi lopás módszerével tulajdonított el egy 26 éves helybeli férfi. A rendőrök a kukoricát lefoglalták, majd visszaadták tulajdonosának. A férfi ellen kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt indult eljárás. Az elmúlt hetekben ez már a 4. sikeres felderítése volt a marcali rendőröknek kukoricalopás ügyben Somogyszentpálon!

A Böhönyei Rendőrőrsön tett feljelentést az a helybeli férfi, akinek a kerékpárját október 13-án délelőtt előzetes szóváltást követően megkísérelte eltulajdonítani egy általa ismert személy. Ez csak úgy sikerült neki, hogy a sértettet több alkalommal bántalmazta, majd eltávozott a helyszínről az eltulajdonított kerékpárral. A 26 éves nemesdédi férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során beismerő vallomást tett. A nyomozók rablás bűntette miatt őrizetbe vették.

F E L H Í V Á S

A Kaposvári Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást folytat Kislaki Krisztián /szül.: Kaposvár, 1972/ nagybajomi lakos eltűnése ügyében, aki lakcíméről 2011.10.11-én eltávozott , azóta életjelet nem ad magáról. Személyleírása: 175 cm magas, súlya 84 kg. A haja barna, szeme barna, enyhén borostás.

Kérjük, hogy aki a mellékelt kép illetve személyleírás alapján információval tud szolgálni a keresett férfi tartózkodási helyére vonatkozóan, tegyen bejelentést a Kaposvári Rendőrkapitányság ügyeletére a 82/502-700 27-00 mellékre, vagy a 107-es segélyhívó számon.

Kislaki_Krisztian

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.