Kezdőlap

IMG_6501_web-100Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára emlékeztek október 21-én a balatonszentgyörgyi Dobó István Általános Iskola könyvtárában.

A helyi Önkormányzat az emlékműsort összekapcsolta az 1956-os forradalom tiszteletére szervezett rendezvény sorozattal, melynek aktualitását az indokolta, hogy a 19. század egyik legnagyobb zeneszerzője 1811. október 22-én született a történelmi Magyarország területén. Bár soha nem tanult meg magyarul, de mindig magyarnak vallotta magát és bárhol járt is a világban, mindig magyarként volt jelen.

A színvonalasan megszervezett műsorban Apagyi Mária Weiner Leó díjas zongoraművész, valamin régi és jelenlegi tanítványa Tóth Gábor és Óhidi Levente Liszt műveket adtak elő.

Kovács Izabella és Székács Albert versrészlettel és prózával emlékeztek a nagy művészre.

A könyvtárban elhelyezett interaktív tábla biztosította a technikai feltételeket ahhoz, hogy virtuális kirándulást szervezzünk a Liszt Ferenc Zeneegyetem impozáns épületébe és megnézzünk egy részletet a debreceni Csokonai Színház előadásában a Krisztus oratóriumból.

A rendezvényt Apagyi Mária és Ottné Bene Teréz szervezték.

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.