Az 1995. január 01 után született játékosoknak találta ki a szövetség a Magyar Kupa ifjúsági korosztályát. Ezen a módon kívántak lehetőséget adni az 1995 –ös korosztálynak a kupaszereplésre. Ma kora este az NBI –es UKSE Szekszárd csapatát fogadtuk a Csarnokban. Az eredmény a papírformának megfelelő. Egy magasabb osztályban játszó csapatot kaptunk a kupamérkőzések szokásának megfelelően itthonra. Kikaptunk és ezzel kiestünk a további küzdelmekből. Nem ez a mi korcsoportunk, semmi okunk nincs az elkeseredésre.
Balogh Bea nyilatkozata: Az első félidőben a védekezésünk nem működött jól, és a támadásaink során meg voltunk illetődve ... nem tudtuk tovább adni a labdát a fal előtt. Ellenfelünknek nagyszerű lövőik voltak, és egy kiváló kapusuk. Szerencsére nálunk is a DoDo (Bán Farkas Dorottya) jól védett.
A második félidőben nyújtott teljesítményért viszont dicséretet érdemel a csapat. Főleg azzal vagyok elégedett ahogyan a második félidőben küzdött a csapat. Nyilvánvaló volt, hogy nincs győzelmi esélyünk, ennek ellenére nagyon akartak. A második félidőben lehetőséget adtam több olyan játékosnak is, akik kevesebbet szoktak játszani. A DéDé (Dombóvári Dóra) nagyon ügyesen játszott, a Zsani (Horváth Zsanett) is jól teljesített. A Szabó Eszti a tőle megszokott jó színvonalú játékot nyújtotta. Amit pedig a Lara (Szecsődi Laura) nyújtott, az önmagáért beszél! Szenzációsan játszott megint. A legfontosabb számomra az volt ezen a mérkőzésen, hogy azok, akiknek most lehetőséget adtam a második félidőben, azzal élni tudtak.
Szombaton jön a Tamási az OSB fordulójára (10:30 –kor kezdődik!) mi a szekszárdi győzelemnek köszönhetően a negyedikek vagyunk a bajnokságban jelenleg, a Tamási úgy a második, hogy egy pontot vesztett csak. (A Kozármisleny eddig pontot sem vesztett a hét fordulóban, ők vezetik a tabellát.) Az biztos, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk, de hát a lányok szeretik a kihívásokat. Bízom abban, hogy tudunk meglepetést okozni!
https://marcaliportal.hu/9-aktualis/aktualis/2180-ifi-magyar-kupa-marcali-vszse-ukse-szekszard-23-34-8-17#sigProIdb30bf9509d