Kezdőlap

marcali_tuzoltosag135Városunk tűzoltói a nagyszerű régiós szereplést követően, az Országos Versenyen is megmutatták, felkészültségük alapján a legjobbak között vannak! Gratulálok! A továbbiakban Dávid Tamás tűzoltó százados Úr beszámolóját olvashatják. (A képek a Katasztrófavédelem honlapjáról származnak.)

November 3-án és 4-én Baján tartották meg a VIII. Országos Tűzoltó Szakmai és a IV. Országos Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportok Szakmai Vetélkedőjének döntőjét, melyen a Marcali HÖT csapata II. helyezést ért el.

A Marcali Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett megyei Tűzoltó Szakmai Versenyen, I. helyezést ért el, mely lehetővé tette, hogy az országrészi selejtezőn szeptemberben, Zalaegerszegen mérettesse meg magát. A zalai megyeszékhelyen Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas, Komárom-Esztergom és Somogy megye legjobb tűzoltócsapatai versengtek egymással, s közülük a győri és a marcali tűzoltók versenycsapata jutott a Baján megrendezésre kerülő országos döntőbe. November 3-án Baján, a Szentháromság téren nyitotta meg az országos versenyt Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, majd – beszédében a tűzoltó munka fontosságát kiemelő – Zsigó Róbert, Baja polgármestere köszöntötte a tűzoltókat.

A csapatok műszaki mentési és tűzoltási feladatokat hajtottak végre. A versenybírák nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a kiszabott gyakorlati feladatsorokat – az alapvető munkavédelmi, balesetvédelmi, szakmai előírások betartása mellett – ki, mennyi idő alatt hajtja végre. A versenyen a gépkocsivezetőknek számot kellett adni elméleti és gyakorlati tudásukról is.

A VIII. Országos Tűzoltó Szakmai Verseny helyezettjei:

I. Szentes HÖT

II. Marcali HÖT

III. Győr HÖT

További résztvevő csapatok: Budapest (FTP) , Pécs HÖT, Balassagyarmat HÖT, Kazincbarcika HÖT, Békéscsaba HÖT

A marcali versenycsapat tagjai: Mercz András tű.tzls. irányító, Meretei Norbert tű.tőrm. beosztott tűzoltó, Gulyás Róbert tű.tőrm. beosztott tűzoltó, Szente Bálint tű.tőrm. beosztott tűzoltó, Garai Zoltán tű.őrm. beosztott tűzoltó, Sándor Gergely tű.tőrm. gépkocsivezető

Különdíjaink:

• A legkevesebb hibát ejtő csapatnak járó különdíjat is a marcali csapat vehette át.

• Szintén különdíjban részesült Sándor Gergely tű.tőrm. gépkocsivezető a szimulátorban nyújtott teljesítményéért.

Dávid Tamás tű.szds.

Tűzoltási és Műszaki Mentési Osztályvezető

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.