Tegnap délelőtt Nagyatádon rendezték meg a VI. korcsoportos leány kézilabda diákolimpia megyei döntőjének első fordulóját. A három fordulóból álló megmérettetésen győztes csapat jut be az Országos Elődöntőbe. Városunka a Berzsenyi Gimnázium csapata képviseli. A kiírás nem zárja ki az igazolt sportolók részt vételét a játékban. Gimnazistáink gyakorlatilag az NBI –es Siófok ifi csapatától és az igazolt játékosokból álló - Nagyatád ifi – házigazdáktól is kikapott.
Nálunk négy jelenleg is aktív játékos szerepelt a csapatban, a többiek vagy korábban játszottak egyesületnél, vagy egyáltalán nem. Eben a korosztályban várhatóan a következő években lesznek esélyeink, amikor is a most általános iskolába járó lányok már a Berzsenyi színeiben is kézilabdáznak majd. A mostani csapatnak pedig gratulálok, mert nem feltett kézzel mentek az eleve vesztett küzdelembe!
https://marcaliportal.hu/9-aktualis/aktualis/2218-vi-korcsoportos-leany-kezilabda-diakolimpia-megyei-doent#sigProId5d1aaed08c