BVRK
A sűrű ködben halászhálóba akadt fent az a vitorlás, amelyről segélyhívást intéztek november 9-én a késő esti órákban a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ügyeletére. A vitorlás kiszabadítására a Siófoki Vízirendészeti Rendőrőrs hajóvezetői indultak, akik útban a vitorlás felé - amely megadta a GPS koordinátáit - találkoztak egy csónakból horgászó személlyel is, aki szintén mentésre szorult, így őt előbb kimentették. A vitorláshoz érve csak a halászháló kisebb mértékű szétvágásával lehetett kiszabadítani a hajót, amelynek tőkesúlyára és segédmotorjára is rátekeredett a háló. A járőrök vontára vették az üzemképtelenné vált vitorlást, és a rajta lévő 3 személlyel együtt a siófoki Stefánia kikötőbe vontatták.
Fonyód
Mint kiderült az ismerősük lopta meg azt a látrányi házaspárt november 6-án a kora hajnali órákban, akik feljelentést tettek a rendőrségen az őket ért több százezer forintos lopás miatt. A gyanú szerint a szintén látrányi férfi a házaspár óvatlanságát kihasználva besurrant a nyitott házba és egy asztalról nagyobb összegű készpénz köteget lopott el, majd ahogy jött távozott a házból. A gyanúsított ugyan részben beismerte tettét, de az ellopott pénz nem került elő.