Kezdőlap

IMG_0012A 190 évvel ezelőtt felszentelt Római Katolikus Templom a hagyományokhoz híven Advent első vasárnapjától újra csodálatos betlehemi díszében pompázik és méltóképpen várja idelátogató hívei sokaságát. A vörsi Betlehem megépítése évről-évre ékes példája a közösséget összefogó erőnek, az adni akarásnak, hiszen Vörs a mindössze 500 lelket számláló kis település ma már országos és határainkon túli ismertségre is szert tett.

Köszönet illeti azon helyi lakosokat , akik időt, fáradságot nem ismerve újra és újra tudásukat, erejüket áldozzák fel azért, hogy a vörsi Betlehem a legszebb ünnepünkön, a kis Jézus születése, a szeretet ünnepén és Advent idején a családok és a közösségek részévé tudjon válni.

Az idei évben még egy különlegességgel szolgálhatunk . A Betlehem művészeti vezetőjének festői vénáját is bemutató kiállítás megtekintésére is lehetőség nyílik ( Templom mellett, Ady E. u. 7.) A jövőre 30 éves Tűzoltó Múzeumban a „Tűzvédelem a múlt századfordulón (1890-1910)" című állandó kiállítás, míg a Polgármesteri Hivatal konferencia termében az országban egyedülálló, több mint 2000 darabból álló , 46 országból származó szappangyűjtemény is látogatható. ( Előzetes bejelentésre: Tel: 20- 9763-776).

Betlehemi képek: Szabó László

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

IMG_0115

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.