D2X_4723Tegnap este rendezte meg a Marcali VSZSE Lovas Szakosztálya az éves értekezletét a Lóki Csárdában. Kanyar Roland a szakosztály vezetője és Késmárki Sándor röviden beszámoltak az elmúlt évről. Nagyszerűen szerepeltek a marcali fogatosok. Somogy megyében gyakorlatilag vadászhajtásban, és akadályhajtásban az első 6 fogatból 5 Marcali színekben indult. A Dunántúli bajnokságban Magyar Zoltán általában az első négyben végzett – fordulónként – és bejutott az országos döntőbe. A szakosztály éves nagy rendezvénye a Marcali Derby, a versenyen 20-22 fogat szokott részt venni és nagyon kedvező a fogadtatása a versenyzőknél. De nem csak a versenyzők hanem a közönség is nagyon megkedvelte ezt a programot, hiszen sok százan látogattak ki az elmúlt évben is a csepergő eső ellenére.

2012 –ben is szeretné a sorrendben már ötödik alkalommal megrendezni a versenyt. Nehéz dolguk van mert a rendkívül költséges lebonyolításhoz csak kevés támogatást tudtak szerezni. 2011 –ben a szakosztály 60 ezer forint támogatást kapott. A verseny megrendezéséhez a Marcali Turisztikai Egyesület segítsége, és a sok önkéntes segítő munkája kellett. Szólni kell a Lóki Csárda tulajdonosának, Késmárki Sándornak az áldozatvállalásáról, aki a lovak és hajtóik ellátásáról gondoskodott már nem először. Köszönet érte!

Az idei versenyt április 29 –én szeretnék megrendezni. Kérik a Somogy megyei Szövetséget, hogy a versenynaptárba vegye fel a dátumot. A lebonyolításhoz több százezer forintos támogatásra lesz szükség. A versenybírók, a pálya időmérő berendezése eleve már jelentős teher, a pálya kialakításnak költsége, az orvosi felügyelet és a mentők költségeit nem is említem. Szóval nagyon nagy szükségük lenne a Város támogatására.

Azt gondolom, hogy a négynapos ünnep vasárnapján megrendezésre kerülő verseny ezernél is több nézője, a verseny hagyománya – 5 alkalom - érdemessé teszi a támogatást, akár egy külön keret terhére is.

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.