Szombaton rendezik meg városunkban a II. Borforraló Fesztivált, a Künzelsau téren. Ma délelőtt Laczkó Sándor, a Marcali Turisztikai Egyesület elnöke arról tájékoztatott, hogy a Marcali várossá nyilvánításának 35 éves évfordulójához kapcsolódó rendezvényt, előreláthatólag sokan fogják felkeresni. A borforraló versenyre nevezett csapatok száma már most meghaladta húszat, és még várnak további jelentkezőket. A csapatok 12 órától foglalhatják el,érkezési sorrendben a kijelölt helyszíneket. A téren a forralt bor mellett, étkezési lehetőség is lesz, és a télen elmaradhatatlan sült gesztenye is kapható lesz. Minden bizonnyal nagy népszerűségnek fog örvendeni a Kiwanis Klub által kínált kocsonya is. Délután kettőkor a 2010. ÉV Borásza, Légl Ottó Balatonboglárról nyitja meg a versenyt. A megnyitót követően mind a két színpad folyamatosan programokat kínál. A helyszínen 500 forintért megvásárolható bögréből lehet fogyasztani, a külön hozzá vásárolt tallérok ellenében. Programok részletesen!