Kezdőlap

01_103Az ünnepségen és koszorúzáson részt vettek a Berzsenyi-család tagjai, az egyházashetyei és a niklai önkormányzat polgármesterei, képviselői, a Bölcsőd-Sírod Egyesület tagjai, a kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság képviselői, a falu lakosai s az irodalomszerető vendégek.

Dénes Gábor, az egyesület létrehozója köszöntötte az egybegyűlteket, a Berzsenyi Dániel nevét viselő intézmények képviselőit, külön a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium igazgatóját, igazgatóhelyettesét, tanárait és diákjait. Ungár Gaszton, a költő ükunokája és Fellegi Bálint, a Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium igazgatója mondott beszédet. Az intézmény tanulóinak képviseletében Vajai Geraldine, Kozma Krisztián mondott verset. Dudás Gergő Márai Sándor Berzsenyiről szóló esszéjével idézte fel a költőt. Az egyházashetyei SOZZVA Kvintett énekkel tisztelgett.

Képek: Horváth Henriett

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.