Kezdőlap

capture 20210708 112813

Nemrég már készítettünk hőkamerás drónfelvételeket arról, hogy hőségriadó idején hány fokos az M7-es autópálya burkolata. Szerdán pedig egy aszfaltozási munkánál is megmértük, hogy hőségriadó idején milyen körülmények között kell dolgoznia szakembereinknek.

 

 

Tegnap a Pest megyei Kakucs településen végeztünk aszfaltozási munkákat, az erről készült felvételeink és méréseink alapján míg a külső, fás környezetben alig több mint 36 fok volt, addig az aszfaltozás mellett már 50 fok felett volt a burkolat hőmérséklete, az aszfalt terítésekor pedig már közel 140 fokot mértünk.

 

 A bejegyzés megtekintése az Instagramon.

 

Az elmúlt napokban egyébként társaságunk valamennyi munkaterületére és munkahelyére kiterjedően hőségriasztást rendeltünk el. A munkavédelmi előírásokat mindig szem előtt tartva, megfelelően gondoskodunk az utakon dolgozó – útüzemeltető és útellenőr – szakembereinkről hőség idején. Minden esetben biztosítjuk számukra az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés feltételeit, továbbá fokozottan ellenőrizzük azok meglétét. Az úton dolgozó munkavállalóink számára a leégés ellen megfelelő öltözéket (UV védelemmel ellátott szemüveg, nyári sapka) és magas faktorszámú védőkészítményt biztosítunk. A munkákat a lehetőségekhez képest megpróbáljuk átütemezni, természetesen úgy, hogy a szolgáltatásunk színvonala ezáltal ne csökkenjen és a forgalombiztonság fenntartásához szükséges munkákat el tudjuk látni.

 

 

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.