Mikor kezdtétek a felkészülést a bajnoki szezonra? Van változás a keretben?

SPR_3416Augusztus huszadika után kezdtük el a rendszeres edzéseket, egyébként a nyáron sem volt teljes a leállás, azért szinten tartó mozgást, egy-egy edzést minden héten beiktattunk.

A keretről: Van változás.  Mihalics Zoltán ismét nálunk szerepel, Kovács Márió és Ágfalvi Mihály is újra nálunk játszanak. A fiatalok közül Várfalvi Dani és Bauer Peti már korábban is játszott a felnőtt csapatban, ettől a szezontól Balogh Dani is szerepet kap a felnőttek között.

Mikor kezdődik a bajnokság? Ismert már a mezőny?

Október hatodikán kezdődik a bajnokság. Megvannak az ellenfelek, már csak a mérkőzések időpont- egyeztetése van hátra. A tavalyi ellenfelek közül a Szombathelyi Egyetem csapata az egyetemi bajnokságban folytatja tovább a szereplését. A Sárvár került hozzánk, ők kiestek az NBI/B –ből, a Kanizsa viszont visszalépett, és ők is az NBII –ben folytatják. Erősödött a mezőny két volt NBI/B –s csapattal. 12 csapat indult a csoportunkban a 2012/2013-as bajnokságban.

Mit vársz a csapattól? Megismételhető a két évvel ezelőtti negyedik hely a bajnokságban?

Úgy gondolom, van esélyünk arra, hogy ismét sikerüljön az első négy között végeznünk. Ehhez persze az is kell, hogy komoly sérülés, vagy más ok miatt a jelenleg készülő keret ne változzon. Azt gondolom, hogy minden csapat ellen jó eséllyel állunk ki.

A junior és a kadett csapatoknál minden rendben? Nincsenek létszám gondok?

Vannak gondjaink, mert 3-4 játékosunk nem Marcaliban tanul tovább. Most úgy látom ennek ellenére sikerül a problémát orvosolnunk. Egy részük Keszthelyre ment, ők hazaérnek az edzésre, azokkal van inkább gond, akik Kaposvárra kerültek. Nekik a gimnáziumban lesz egy edzésük pénteken, ill. a tanítási szüneteket próbáljuk hasznosítani.

Hogy áll a kosárlabda finanszírozása? Rendben vagytok?

Az utánpótlásnál nincs gond, mert a TAO –s pályázat fedezi a költségeket. A felnőtt csapatnál mindig adódnak problémák, amit igyekszünk rendezni. Szívesen látunk támogatókat!

Köszönöm a beszélgetést!

A képek a keddi edzésen készültek!

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2012-09-14-12-20{/gallery}

{module [99]}

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.