MarcaliVSZSE_serdulo_2012-2013Vége az alsóházi rájátszásnak, a diákolimpiai megmérettetésen is túl vagyunk erre a tanévre, arra kérlek, értékeld a csapatod munkáját.

Úgy indultunk neki az alsóházi rájátszásnak kora tavasszal, hogy szeretnénk azt megnyerni. Végül a 10 mérkőzésből hetet megnyertünk, és három alkalommal hagytuk el vesztesen a pályát. Sajnos három olyan vereséget szenvedtünk, ami elkerülhető lett volna, ha jobban tudunk koncentrálni, vagy jobban tudunk rá felkészülni. Általában azon a héten, amikor ezek a mérkőzések voltak mindig valamilyen problémánk adódott. Vagy kevesen voltunk, vagy valakik betegséggel bajlódtak, vagy a mérkőzésen történt valami, ami hátráltatott minket.

Mindettől függetlenül azt gondolom, jól teljesítettünk. Nagyatád ellen a rájátszásban csak mi tudtunk nyerni, ez számunkra nagyon fontos volt. Az is jót tett a csapatnak, hogy ezt a sikert a bajnokság utolsó fordulójában értük el, így jó érzéssel tudtuk befejezni a szezont.

Az egész 2012/2013 – as bajnoki szezont figyelem bevéve, hova pozícionálod a csapatodat?

Most ebben a szezonban az 5-6. hely volt a reális számunkra. A felsőházi rájátszásba került négy csapattól - Mohács, Tamási, Siófok, Pécs - mindegyik mérkőzésünkön vereséget szenvedtünk. A Pécset kivéve azt gondolom, hogy jobbak voltak, mint mi. A Pécstől elszenvedett vereségekért az általunk elkövetett sok technikai hiba okolható. Sokat hibáztunk, ebből jól megélt a Pécs. De Tamási, Mohács és a Siófok jobbak, mint mi. Régebb óta dolgoznak így együtt. Több edzésük van, sok tehetséges gyerek van mind a három csapatban. Rutinosabbak, sokkal több mérkőzést játszottak „éles" helyzetben, és jó néhányan már feljátszanak a junior korosztályba is az egyesületüknél.

Húszan kezdtétek az ősszel. Egy teljesen új csapatot kellett létrehoznod, szezonközben csak két lány fejezte be, az egyik abbahagyta teljesen, a másik még „vacillál". Ezekkel a lányokkal kezdünk ősszel?

A mostani csapatból ketten „kiöregednek", Dombóvári Dóra és Gergő Virág, ők már jövőre nem szerepelhetnek a serdülő korosztályban. A többiek szerepelhetnek az OSB – ben, az ERIMA bajnokságban. Diákolimpián is elindulunk, ugyanabban a korcsoportban, amiben idén is tettük.

Ehhez a csapathoz csatlakozik még néhány 2000-ben született fiatal Balogh Beától, közülük már többen edzettek is nálunk a tavasszal, illetve négyen velünk voltak Szombathelyen a Diákolimpia Országos Elődöntőjén. Ketten, Borbély Lili és Gaál Milla, már régebb óta jár edzésre a serdülőcsapathoz is, rájuk feltétlenül számítok az ősszel. De lesznek még mások is, de róluk még nincs döntés.

A következő bajnoki szezont már egy rutinosabb csapattal kezdjük el, hiszen mindent összeszámolva közel negyven mérkőzésen játszottatok együtt, beleszámolva az utánpótlás bajnokságot és a Diákolimpiát.

Hogy készültök az őszre? Mi a nyári program?

Június végéig tartjuk az edzéseinket, heti három alkalommal. Kettőt a csarnokban, egyet a Szaki tornatermében. Júliusban pihenő van, és augusztus elején kezdünk alapozni. Napi két edzést tervezek, ha a munkahelyi elfoglaltságom megengedi, végig augusztusban. De ez első hetekben biztosan, utána az iskolakezdéssel kapcsolatos feladataim miatt lehet változás.

Szombathelyen a IV. korcsoportos Diákolimpia Országos Elődöntőjén ezüstérmes lett a csapatod. Akkor elmaradt az értékelése a tornának. Arra kérlek, pótoljuk be ezt most.

Megyei másodikként jutottunk tovább úgy, hogy kiemelték a csapatot, így selejtező nélkül kerültünk az Országos Elődöntőbe. Nem jutottunk tovább a nyolccsapatos Országos Döntőbe, második helyen végeztünk Szombathelyen. Attól a Szombathelytől kaptunk ki a nyolc közé jutásért játszott mérkőzésen, amelyik olyan játékosokkal volt „teletűzdelve", akiknek egyesületi csapata az Országos Serdülő Bajnokság nyolcas döntőjében harmadik helyen végzett. Ezek a lányok a mieinknél mind fizikálisan, mind technikailag képzettebbek voltak. Megérdemelten jutottak a nyolc közé.

Herend csapatát viszont legyőztük, magabiztos játékkal, így ezüstérmesek lettünk. Annak is örülök, hogy négy fiatal játékost (Borbély Lili, Gaál Milla, Rigó Jennifer, Senoha Kitti), akik eddig csak 11-12 évesek között játszottak, pályára tudtam küldeni. Ők pedig nem okoztak csalódást.

Egy összegzés a végére...

2012 augusztusa óta dolgozom a lányokkal. Amiben nagyobbat tudtunk előrelépni, az a védekezésünk. Több olyan mérkőzés volt, amit a határozott védekezésünknek köszönhetően nyertünk meg. Jól védekeztünk, ezért lerohanásból, indításból könnyebb gólokat tudtunk szerezni. Mindenképpen javítanunk kell a támadásunkon, tudatosabbnak kell lennünk, emellett ötletesen, kreatívan kell játszanunk. A következő szezonban arra törekszünk, hogy megtartsuk az 5-6. helyet. Ahogy láttam a bajnokság során, nagyjából ugyanazokkal a lányokkal találkozunk jövőre is. Nagy változás nem várható egyik vetélytársunknál sem.

Végül, de nem utolsó sorban köszönöm minden játékosomnak, szüleiknek, az egyesületnek munkájukat, támogatásukat.

Álljon itt a 2012/2013-as szezon serdülő csapatának névsora: Bódis Adrienn, Buzás Dorottya, Dombóvári Dóra, Dudás Emese Kamilla, Gerencsér Titanilla, Gergő Virág, Horváth Fanni, Horváth Mirella, Jancsek Zsófia, Kassai Viktória, Kálóczi Jázmin Anna, Kesztyüs Loretta, Kővári Regina, Magyar Kornélia, Németh Zsófia, Preisendörfer Gréta, Rácz Luca, Sárvári Kinga.

MarcaliVSZSE_serdulo_2012-2013

Köszönöm a beszélgetést!

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.