DSC_1088_1024x687_800x537A Széchenyi Zsigmond Szakközép Szakiskola és Kollégium. 2013. június 14-án, összevont pedagógus napot tartott Balatonfenyvesen. Az intézményben nagy hagyománya van ennek a napnak, ezért már jó előre elkezdődött a szervezés, hisz minden dolgozó várja ezt a napot, ahol kötetlenül, nyugodt körülmények között ki lehet kapcsolódni, szórakozni, beszélgetni. A program az igazgatói köszöntéssel indult, ezután a nyugdíjba vonuló kollégáktól búcsúztunk, majd a kikapcsolódásé volt a főszerep (tenisz, teke, asztalitenisz csocsó, biliárd, sakk, horgászat stb). Közben elkészült a bőséges és minden igényt kielégítő ebéd, melynek elfogyasztása után folytatódott a kora estig tartó rendezvény, ahol mindenki jól érezhette magát.

Képek: Bogdán László

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.