Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy a Noszlopy Gáspár Általános és Művészetoktatási Iskola sikeres pályázatával a Hand in hand for a wonderful land elnevezésű európai uniós projekt részese lett.
Ma este tartották meg Marcali Város 2014 évi költségvetését előkészítő lakossági fórum sorozatának Horvátkúti rendezvényét.
Felborult egy pénzszállító autó hétfő reggel fél kilenc előtt pár perccel a Somogy megyei Segesd közelében. A balesetet szenvedett járműbe két ember beszorult. Az esethez a nagyatádi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a helyszínen áramtalanították a járművet, és feszítővágó segítségével kiszabadították a benne rekedt embereket. A balesetben senki sem sérült meg, az útra nem folyt üzemanyag. A műszaki mentést követően fél tízkor félpályán megindult a forgalom.
Ma játszottak a Berzsenyis lányok a 5-6 helyért megrendezett helyosztó mérkőzésen Győrben. Kikaptunk a Debrecentől és hatodikak lettünk. A kiemelkedően jó eredményt elért csapatunk az Országos Döntő végére megfogyatkozott egy kicsit, Sárfi Anett hamarabb hazautazott a sérülése miatt ezért erről a nagyszerű CSAPATRÓL egy korábban készült képet teszek fel ahol mindenki rajta van aki részese volt ennek a nagyszerű szereplésnek. A képet Tomisa Bálint készítette.
Szombaton játszotta a Marcali berzsenyi Gimnázium csapata a harmadik csoportmérkőzését ahol hatalmas küzdelemben, drámai mérkőzésen legyőzte a Vácot, és ezzel szerzett jogot az 5-6 helyért sorra kerülő helyosztóra. Bárczi Kata nagyszerű képei!
Január 26-án ökumenikus istentisztelettel zárult Marcaliban is az imahét a Krisztus-hívők egységéért. A mai alkalommal a katolikusok látogattak el a reformátusok templomába, ahol igét hirdetett Iván atya katolikus lelkipásztor.
Tizenhat csapat részvételével rendezték meg tegnap és ma a Hajdu László teremlabdarúgó tornát. A tornát hegyalja.hu (Marcali) nyerte a Balatonberény előtt. A két harmadik a Panna és a Kéthely. A képek ma készültek.
Ma volt a Győrben zajló VI. korcsoportos Kézilabda Diákolimpia Döntőjének helyosztó mérkőzése az 5-6 helyért. A Marcali Berzsenyi Gimnázium csapata kikapott a Debrecentől, és így a nyolccsapatos döntőben a hatodik helyen végzett. Nagyszerű eredmény! Gratulálok! Estére lesznek képek és interjú Balogh Beával! Debrecen, Csokonai - Marcali, Berzsenyi : 33-20 (18-7)
Idegenben Zalaegerszegen folytattuk a bajnokságot ahol célunk egyértelműen a győzelem volt. Rossz kezdés után egy tempó váltással távoli és indítás kosarakkal sikerült átvennünk a vezetést. A 3. negyedben aztán túlzott igazságérzetünk és fegyelmezetlenségünk miatt technikai hibák sorát kaptuk.Innen már a hazai pálya minden előnyét élvező ZKK csapata nem hibázta el a befejezést.Vereségünk oka főként védekezésünk gyengesége és a kihagyott büntetők voltak.
A Marcali Bajtársi Dalárda Kéthelyre kapott meghívást, január 25-én, a Művelődési Házba az "AHÁNY HÁZ, ANNYI SZOKÁS" Forralt bor főző, nótás délutánra. A szervezők, különböző ízesítésű finom, forralt borokkal, süteményekkel, lila hagymás zsíros kenyérrel kedveskedtek a rendezvényen résztvevőknek.
Forralt bort főző nótás délutánt szerveztek Kéthelyen. A Művelődési Házban a főző csapatok közösen hallhatták a Bajtársi Dalárda, a Kéthelyi Asszonykórus, és Máté Zsolt műsorát. Köszönöm a képeket Molnár Balázsnak!
Tegnap Győrben jártam és megnéztem a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium Diákolimpián szerepelő leány kézilabda csapatának két mérkőzését.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.