Kaposvár, 2013. november 20., szerda (MTI) - Újra járható a 7-es út Fonyód és Alsóbélatelep között, ahol a több mint egy hete a csapadékos időjárás miatt ismét megcsúszott a magas part, és mivel veszélyeztette az arra közlekedőket, ezért az utat lezárták - közölte a Somogy megyei katasztrófavédelmi szóvivő szerda este az MTI-vel.
A Marcali Szakképző Iskola első alkalommal csatlakozott a Füstmentes Világnaphoz. Ez a mozgalom 1971-ben indult útjára az USA-ból.
Ma már nem volt forgalomirányító jelzőlámpa, és csak egy helyen dolgoztak a Horvátkúti útfelújításon. A legnagyobb probléma - a folyamatos aszfalt - megoldódott, de gyanítom lesz még bőven tennivaló tavasszal. Egybefüggő az útpálya burkolata.
Pécsen jártak ma serdülő kézilabdás lányaink és győztek a házigazda csapata ellen. Végre elkezdhetjük a felzárkózást, a középmezőny elejéhez. Két hazai mérkőzés következik 27 –én a Tolna , december 7 –én a Nagykanizsa lesz a vendégünk. Hajrá csajok, kell a négy pont!
Felsős diákjaink a hét középső három munkanapján várták/várják a látogatókat a tanórákra, míg alsó tagozaton az 1. osztályosok mutatták meg ma délelőtt, hogy mennyire váltak iskolássá az elmúlt tíz hét alatt.
A Marcali Városi Kulturális Központ pályázatot hirdet Marcaliban élő, vagy a városhoz kötődő képzőművészek, iparművészek, amatőr alkotók számára "Korzó-díj" címmel.
A pályázat fővédnöke: dr. Sütő László, Marcali polgármestere
2013. november 15-én rendezték a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban az évek óta nagy érdeklődést kiváltó tanulmányi versenyt, ahol a jelentkezők matematika, fizika és informatika tantárgyakból mérik össze tudásukat.
Az első Comenius találkozóra 2013. október 21-25. között került sor a lengyelországi Bialystokban. Az rendezvény elsődleges célja volt, hogy a közreműködők értékeljék a „Hand in hand for a wonderful land"projekt eddigi eredményeit. Az eseményen 8 ország (Lengyelország, Szlovénia, Anglia, Németország, Spanyolország, Törökország, Olaszország és Magyarország) képviselői vettek részt.
A Marcali Városi Kulturális Központ, Marcaliban élő, vagy városunkhoz kötődő, amatőr alkotók munkáiból rendez kiállítást, a Kulturális Korzó Kortárs Galériájában, 2013. december 18-a és 2014 . februárja között.
A Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Marcali Tagintézménye, TÁMOP-3.4.4. B-11/2-2012-0024 Ó! IÓ! CIÓ! – AKKREDITÁCIÓ! Felkészülés a Marcali Kistérségi Tehetségpont Akkreditációjára című projektjének keretén belül, 2013. november 18-án szakmai napot tartott.
Ma volt a harmadik fordulója a Somogy megyei VI: korcsoportos leány kézilabda Diákolimpia döntőjének. Hat csapat nevezett ebben a tanévben.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.