Fák dőltek a sínekre a Siófok-Kaposvár vasútvonalon Andocs állomás közelében. A tűzoltók felszámolták az akadályt.
Csütörtök kora hajnalban egy tehervonat és egy személyautó ütközött az ikrényi vasúti átjáróban. Az autóban az ütközéskor nem tartózkodott senki, így személyi sérülés nem történt.
A városunkban edzőtáborozó Vasas fiatal vízilabdázói, a Kaposvár csapatát fogadták egy edzőmérkőzésre ma kora este a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban. Ahogy hallottam 14-15 is lesznek mérkőzések a Fürdőben.
Szeged, 2014. augusztus 1. Gérard Depardieu francia színész Napóleon szerepében Kodály Zoltán Háry János című daljátékának próbáján a szegedi Dóm téren 2014. július 31-én. A Szegedi Szabadtéri Játékokon Béres Attila rendezésében 2014. augusztus 1-jén mutatják be a darabot. MTI Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok
Ma volt annak a nyári gyerektábornak a záró rendezvénye, amit évek óta szervez Peti Gréta és Tanai Berni. A kézművesség mellet a színjátszás is program volt idén. Bartokos Tamás vezetésével a Ludas Matyit tanulták be és adták elő ma délután szüleiknek a gyerekek.
Idén már csak a pénteki napon van rendezvény Nagyszakácsiban. A Turizmusbarát Polgármesterek Napja valamikor a bevezető rendezvénye volt a Királyi Szakácsversenynek, mára már önálló rendezvény maradt.
Kapolcs, 2014. augusztus 1. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kalotaszeg című műsora a 24. Művészetek Völgye fesztiválon Kapolcson, a Muharay Udvarban 2014. július 31-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Idén nyáron főként a műszaki mentések adnak munkát nagy számban a somogyi tűzoltó egységeknek. A gyakran előforduló heves zivatarok, viharos szél, felhőszakadás, máskor pedig rendkívüli hőhullámok teszik próbára tűrőképességünket. Ezért arra kérjük a közlekedőket, hogy ne rutinból vezessenek!
Legfeljebb annyi, hogy ha minden jól megy, ma végez a betonozással az EuroAszfalt, az északi csomópontnál. Ahogy azt a megtudtam ezt követően lebetonozzák a Boronkai körforgalmat - a lámpákat persze áthelyezik - majd két réteg aszfalt kerül a beton felületekre.
A Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár gyermekrészlegén, rajzfilmvetítés volt ezen a szünidei napon. Augusztusban még két alkalommal szervez elfoglaltságot a Könyvtár. Augusztus 14 –én és 28 –án várják játszóházba a gyerekeket.
Ma délelőtt a Noszlopy Iskolában jártam és megnéztem, hogy áll a suli vizesblokkjainak felújítása. Mint ismert a város saját költségvetéséből teljesen felújítja az intézmény minden mosdóját, és WC –jét. A több mint 10 millió forintos beruházás összesen 13 helyiséget érint. Jelenleg már a vakolás, gipszkartonozás, burkolás, szerelvényezés van hátra.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.