A balatonfüredi vízirendőrök segítettek egy idős férfinak, aki a II. fokú viharjelzés ideje alatt műszaki hiba miatt nem tudott csónakjával a partra jutni.
Két személyautó frontális ütközött Enyingnél, a 64-es út 28-as kilométerszelvénynél a szombat hajnali órákban.
Budapest, 2014. augusztus 2., szombat (MTI) - Augusztus 15-ig kell befizetni a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) által a tanulók lakcímére kipostázott tankönyvcsekkeket.
A Somogy Megyei Sakkszövetség szervezésével az idén is megrendezésre került Balatonföldváron az V. Földvár Kupa Ifjúsági Sakkverseny és a Tóparti Sakkparti.
Ünnepélyes keretek között tartották meg augusztus elsején a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ több mint százharminc frissen végzett hallgatója részvételével a tűzoltó szakképzés tanévzáróját, egyben hat város hivatásos tűzoltósága vehetett át új tűzoltógépjárművet.
Az országos rendezvénysorozatokhoz csatlakozva Marcaliban is megkezdődtek a megemlékezések az első világháború kitörésének 100. évfordulóján.
Fák dőltek a sínekre a Siófok-Kaposvár vasútvonalon Andocs állomás közelében. A tűzoltók felszámolták az akadályt.
Csütörtök kora hajnalban egy tehervonat és egy személyautó ütközött az ikrényi vasúti átjáróban. Az autóban az ütközéskor nem tartózkodott senki, így személyi sérülés nem történt.
A városunkban edzőtáborozó Vasas fiatal vízilabdázói, a Kaposvár csapatát fogadták egy edzőmérkőzésre ma kora este a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban. Ahogy hallottam 14-15 is lesznek mérkőzések a Fürdőben.
Szeged, 2014. augusztus 1. Gérard Depardieu francia színész Napóleon szerepében Kodály Zoltán Háry János című daljátékának próbáján a szegedi Dóm téren 2014. július 31-én. A Szegedi Szabadtéri Játékokon Béres Attila rendezésében 2014. augusztus 1-jén mutatják be a darabot. MTI Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok
Ma volt annak a nyári gyerektábornak a záró rendezvénye, amit évek óta szervez Peti Gréta és Tanai Berni. A kézművesség mellet a színjátszás is program volt idén. Bartokos Tamás vezetésével a Ludas Matyit tanulták be és adták elő ma délután szüleiknek a gyerekek.
Idén már csak a pénteki napon van rendezvény Nagyszakácsiban. A Turizmusbarát Polgármesterek Napja valamikor a bevezető rendezvénye volt a Királyi Szakácsversenynek, mára már önálló rendezvény maradt.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.