Fő tartalom átugrása

Berzsenyi-nap …

DSC 0559

Ma rendezték meg a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban a Berzsenyi Napot. Az alkalom párosult Március 15 –e ünnepével. Ma reggel is a megemlékezéssel kezdődtek a programok. Átadták a jutalmakat, majd egy színvonalas műsorral köszöntötték 48 hőseit. Ezt követte a vetélkedők, előadások sora.

Knapp Éva előadást tartott a Kulturális Korzóban

Knapp Eva-005

2014. március 13-án a Marcali Plébánia és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja meghívására Knapp Éva, az MTA doktora, a budapesti Egyetemi Könyvtár tudományos munkájának irányítója tartott előadást: Egy rejtőzködő középkori templom: Mesztegnyő címmel. Az előadót Osváth Anna tanárnő mutatta be az érdeklődőknek.

Ünnepség a Mikszáthban …

DSC 0366

Hagyományosan az Ünnepet megelőző nap reggelén tartják a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában a Március 15 –i ünnepséget. Ma sem volt ez másképpen. A zsúfolásig telt zsibongóban felállított színpadon, a negyedikesek adtak elő egy nagyon színvonalas műsort, nagyon szépen szerepelve! Gratulálok!

Huszárcsákó és gyöngykokárda

Noszy Muzeum 0315-19

Csütörtök délután - március idusára készülődve – a Noszlopy Iskola 4.B osztálya kézműves foglalkozáson vett részt a Marcali Múzeumban.

Mikszáthos sikerek a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen

P1000115a

Balogh Marcell 7.b osztályos tanuló az országos döntőben

Megemlékezés Balatonmáriafürdőn ...

mini-DSCN0733

Balatonmáriafürdőre kapott meghívást a Marcali Bajtársi Dalárda. Ma este, a település lakossága bensőséges ünnepségen emlékezett meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról, a közösségi Házban.

Rendhagyó énekóra a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban

Pável 1

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban gyakorlati idejét töltő ének-zene szakos tanárnő, Bohár Zsófia egyik rég vágyott kívánsága teljesült azzal, hogy lehetősége nyílt órájára meghívni városunkban élő, ismert zenepedagógust, művészt, Kristoph Pavelt.

Részönkormányzati képviselő választás Boronkán …

DSC 0285

Ma este választották meg Boronkán a részönkormányzat tagjait. A törvény előírja, hogy ha új képviselője van a választókerületnek, akkor új részönkormányzatot kell választani.

Edzőmérkőzés a NEKA -val …

DSC 0172

Ma este a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatával játszott egy edzőmérkőzést a Marcali VSZSE női kézilabda csapata. Ez alkalommal a NEKA NBI –ben játszó ifi csapata, illetve a Serdülő Válogatottban játszó NEKA –ás lányok ellen mérkőztünk.

Avar és vegetációtüzek a megyében

wm1403112

Négy alkalommal riasztották a Somogy megyei tűzoltó egységeket avar és vegetációtüzek megfékezéséhez március 12-én.

Berzsenyi-napi Szavalóverseny a Gimnáziumban ….

DSC 0072

Évtizedes hagyomány a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban a kistérségi szavaló verseny március idusán. A megmérettetés általános iskolások és középiskolások számára van meghirdetve.

Tisztelt Marcali Lakosság!

zsakA biológiailag lebomló hulladékot Marcaliból 2014. évben az alábbi időpontokban szállítja el a Marcali és Térsége Közszolgáltató Nonprofit Kft.:

  • március 31.
  • április 14. 28, május 12. 26, június 16. 30,
  • július 21, augusztus 18. szeptember 15. 29.
  • október 13. 27. november 10. 24. december 8. 22.
  • + egy időpont az időjárás függvényében.

A biológiailag bomló hulladék elszállításáért a közszolgáltató plusz díjat nem számít fel.

A biológiailag lebomló hulladék gyűjtésére szolgáló zsák 2014.03.24-től díjmentesen átvehető a közszolgáltató ügyfélszolgálatán (Marcali, Dózsa György u. 1.).

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb