Budapest, 2023. szeptember 19., kedd (MTI) - Jövő hétfőn indul a Millió lépés program őszi kihívása - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.
Múlt pénteken Kaposváron került sor a Pecognox Kft. által életre hívott Az Év Informatikatanára Somogyban pályázat eredményhirdetésére és díjátadójára, ahol kollégánkat, Bene Gábort is oklevéllel jutalmazták.
Nyár óta több bejelentés is érkezett a Balatoni Limnológiai Kutatóintézethez a nádas pusztulásáról, amiről Tóth Viktor limnológus azt mondta,
Szeptember 21-én nyit a kibővített ALDI áruház Marcaliban. Az átalakítást végző szakemberek járművei szinte ellepik a parkolót. A bővítés során a Rossman irányában lévő „összekötő” épületrészben már üzemelő „kis ALDI” lesz integrálva a nagyobb üzlettel. Kép: Szován Gábor
A Marcali Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó férfival szemben, aki a közös lakásukban kialakult dulakodás során okozott súlyos sérülést volt élettárásának.
Az új, társadalmi vita előtt álló építészeti törvény tervezete szerint meg kívánják erősíteni a főépítészi és a tervtanácsi rendszert.
Parkoló autónak ütközött egy kamion Kaposfőn, a 61-es főút Kossuth Lajos utcai szakaszán. Műszaki mentés céljából a kaposvári hivatásos tűzoltók vonultak ki a helyszínre. A kamion az út szélén áll, a forgalom halad. Az úttestre került törmelék miatt értesítették a közútkezelőt.
Budapest, 2023. szeptember 19., kedd (MTI) - A magyarországi utakon közlekedők többségét, 59 százalékát leginkább a türelmetlen, agresszív vezetőtársak bosszantják, 58 százalékuk a szabálytalan sofőröket,
Hétfőn este nyolckor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Szombathelyen füst áramlik egy sorház egyik lakásából. Két járművel tizenegy tűzoltó vonult a Nagy Lajos király utcai sorházhoz, amelynek az egyik harminc négyzetméteres lakásában izzott egy ágy és annak környezete.
Illegálisan szerzett és feldolgozott dohánylevelekkel buktak meg azok az ügyeskedők, akiket Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyében ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.
Lezárult az idei központi szúnyoggyérítési program, április óta 916 066 hektárnyi területet kezeltek a szakemberek – közölte a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
A Nagy akarok lenni című zenés bábjátékot hozza el Marcaliba a Fabula Bábszínház 2023. október 14-én. A nagyon sok zenével és kedves humorral átszőtt előadás a klasszikus bábjátékok egyik legjobban sikerült darabja.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.