Ma rendezik meg Kéthelyen a Falunapot. A program az elismerések átadásával kezdődött. Molnár Balázs Kéthely Polgármestere átadta a „Kéthely községért” kitüntető címeket: Balla Máriának, Kiss Zoltánnak (posztumusz), Dr. Fejes Istvánnak, és Dr. Káplár Lajosnak.
A Szlovén Tisztek Lendvai Területi Szervezetének meghívására , a Marcali Bajtársi Egyesület küldöttsége részt vett június 13-án, a Muravidéki Dobronak település, kétnyelvű általános iskolájában rendezett, országos sport versenyen. A vidám, jó hangulatú találkozót a Szlovén Veterán Szövetség szervezte ünnepélyes külsőségek között, ahol a tisztes helytállás volt a cél csapatunk részéről.
Szombaton délelőtt, immáron negyedik alkalommal szezonzáró kosárlabda fesztivált tartott, a Marcali VSZSE Kosárlabda Szakosztálya, melynek célja a Marcali kosárlabda népszerűsítése volt.
Ma rendezik meg a II. Máriai Merlot Rosé Fesztivált Balatonmáriafürdőn. A délutáni programokon jártam. A Balaton Old Boys kezdett, majd a MARCATO és a Balaton M. & K. lépett fel. A délutáni programokat a Kis-Balaton táncegyüttes zárta.
Délután négyre volt hirdetve az Alma együttes koncertje az ax wine(e)motion borászat gyermeknapján. Kicsit késtem, ezért a játékoknál már nem nagyon találtam gyereket. Mindannyian a kedvenc zenekaruk koncertjén voltak.
Budapest, 2015. június 13. A Vízicsata elnevezésű flashmob a budapesti Vigadó téren 2015. június 13-án. Az esemény célja felhívni a figyelmet arra, hogy a köztereket mi mindenre lehet használni. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.