Folytatódott a nagyberki csapat vesszőfutása a Somogy Megyei Labdarugó Bajnokságban. A harmadik fordulót játszották ma Marcaliban. Hírek szerint a vendégcsapat eddigi támogatója kiszállt a fociból, sok játékos otthagyta a nagy múltú csapatot. Ahogy hallom jó ha van 20 játékosa a felnőtt és az U21 –es keretnek összesen!
A harmadik fordulót játszották ma a Somogy Megyei Labdarugó Bajnokságban. A Marcali VFC U21 –es korosztályos csapata hazai pályán „lelépte" az FC Nagyberki csapatát.
A hagyományoknak megfelelően, az első tanítási napot megelőzően ma tartották meg az évnyitót a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában. 54 elsőosztályost köszönthetett Györei István igazgató úr.
A szombat délutáni kellemes napsütésben a kéthelyi Nyitott Klub tagságának egy része a festői szépségű és a horgászok által ismert és kedvelt Kéthelyi Horgásztóhoz látogatott. A kirándulásra az Ismerjük meg Kéthelyt programsorozat részeként került sor, ugyanis a klub egyik célkitűzése, hogy helybeliként ismerjük meg falunk nevezetességeit.
„A Mrs. Columbo megmutatja a jazz napos oldalát!" címmel volt koncert ma este a kéthelyi Ax borászat színpadán.
Megtelt a Marcali Szabadtéri Színpad nézőtere ma este Falusi Mariann, Bársony Bálint és a True Smile Jam Band örömzenei koncertjére.
A Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona Családbarát táborban résztvevő gyermekeket még egy túrára elhívtuk, mielőtt a tanév megkezdődne. Szinte mindegyik örömmel fogadta a meghívést, s néhány szülő is részt vett a túrán.
Ma délután a Sportcsarnokban tartottak technikai értekezletet a teremfoci bajnokságban induló csapatok képviselői.
A napokban marcaliak zarándokcsoportja járt Lengyelországban. A zarándokok II. János Pál útján indultak el. Felkeresték szülővárosát Wadowicét, hol imádkoztak abban a templomban, ahol II. János Pál pápát megkeresztelték.
A gyanúsítottak fegyverrel és viperával a kézben támadtak rá a böhönyei párra, megkötözték őket és elektronikai cikkekkel, készpénzzel távoztak a házból.
Letért az útról, átszakította a kerítést, majd a házfalnak ütközött egy személyautó Kaposváron, a Nyár utcában szerdán este.
Ma délelőtt tartották meg a Marcali Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár gyermekrészlegében a nyár utolsó foglalkozását. Hétfőn kezdődik az iskola!
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.