Fő tartalom átugrása

Buszokon csempészték a cigit

IMG 3394

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei két román buszban 2,5 millió forint értékű adózatlan dohányterméket találtak. Az ügyekben költségvetési csalás miatt indult eljárás.

 

Torkos nap Kéthelyen, az értelmi fogyatékosok otthonában

DSCN0136 Kicsi 1

Évek óta visszatérő rendezvénye a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthonának a torkos nap, amikor finom falatok készítésében vetélkednek a megyében lévő otthonok csapatai. Idén meghívást kapott a rendezvényre a kéthelyi Nyitott Klub tagsága is, miután a tavasz folyamán kapcsolatot létesített az intézmény a klubbal közös programok, események létrehozására. Az otthon lakói és a civil társaságként működő Nyitott Klub tagsága hosszú távú együttműködésre készül.

 

Kiemelkedő évre számít a BAHART az idén

Szechenyikomp

Tihany, 2018. szeptember 21., péntek (MTI) - Kiemelkedő forgalomra számít az idén a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART), a személyhajózásban az utasok száma szeptember 9-ig, az utószezon végéig meghaladta a 717 ezer főt, ami magasabb, mint a 2017. évi teljes utasforgalom - közölte Kollár József, a társaság vezérigazgatója egy ünnepi rendezvényen pénteken Tihanyban.

 

Siófok belterületén személyvonat ütött el egy segédmotorkerékpárt toló férfit

1 kekfeny

A rendelkezésre álló adatok alapján Siófokon, a Fő utcai vasúti átjárónál egy menetrend szerint közlekedő személyvonat elütött egy segédmotorkerékpárt toló férfit 2018. szeptember 21-én 14 óra körül. A balesetben a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette.

 

Személyi változás a Siófoki Rendőrkapitányságon

logó orfk 12

Molnár Gábor r. ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2018. szeptember 21-ei hatállyal indoklás nélkül visszavonta kapitányságvezetői kinevezését Kasznár Gyula r. alezredesnek, a Siófoki Rendőrkapitányság vezetőjének.

Hétvégi ház égett Csurgón, a Szőlőhegyen

Tuzolto illusztracio

Kigyulladt egy száz négyzetméteres családi ház tetőszerkezete és a közelében álló melléképület Csurgón, a Szőlőhegyen. A nagy erőkkel a helyszínre érkező csurgói önkormányzati és nagyatádi hivatásos tűzoltók egy felhasad és egy ép gázpalackot a melléképületből kihoztak, majd gyorsan elfojtották a lángokat. A tűzeset során személyi sérülés nem történt.

Sopronban - a hűség és a szabadság városában jártak a Mozgáskorlátozottak!

220

A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoportja kellemesen nyárias időben, 50 fő részvételével Sopronba kirándult autóbusszal.

 

Ellopott széf

N3303234 0

A marcali rendőrök az üggyel kapcsolatban egy német állampolgárt vettek őrizetbe és egy somogysámsoni lakost hallgattak ki gyanúsítottként.

 

Színházi előadások

szinhaz

A Kulturális Központ 2018/19-es színházi évadra 3+1 előadást hirdetett meg. Ez azt jelenti, hogy választani lehet a három, illetve négy előadásos bérletek között. A bérleteket október 12-ig lehet megújítani/megváltani. Lehetőség van – korlátozott számban - bérleten kívüli jegyvásárlásra is. A jegyeket az előadások előtt egy héttel lehet igényelni.

 

FORGALMI RENDVÁLTOZÁS

forgalmirendvaltozas

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2018. szeptember 24. reggel 7.00 óra és szeptember 26. délután 16.00 óra között a Móra utca teljes hosszban le lesz zárva a gépjármű forgalom elől. A Móra utcai építési beruházás utolsó szakasza valósul meg; az utca végleges új burkolatot kap.

 

A balesetek csökkenését várja a rendőrség az átlagsebesség-mérés tervezett bevezetésétől

veda

Budapest, 2018. szeptember 21., péntek (MTI) - Az átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetésén dolgozik a rendőrség; az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI-nek ezt azzal indokolta, folyamatosan keresik a lehetőségét, hogy csökkentsék a balesetek számát.

 

Járási közbiztonsági egyeztető fórum Marcaliban

IMG 7381 0

A megyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes és a marcali rendőrkapitány a járások polgármestereivel találkozott.

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb