A csapadékos időjárás következtében ismét megcsúszott Fonyódon a magaspart.
Az 50 méter szélességben megcsúszott földtömeg több fát is magával sodort, amely veszélyezteti az alatta húzódó 7-es számú főközlekedési utat. A hatóságok ezért Fonyód és Alsóbélatelep közötti útszakaszt november 11-én 10 óra 30 perckor lezárták a közlekedők biztonsága érdekében a veszélyhelyzet elhárításáig.
„Ki fogok szúrni száz kereket, megdöntöm a rekordomat."
A Nagyatádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el 2013. november 10-én garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy csurgói és három berzencei lakos ellen.
A mezőkövesdi és az egri hivatásos tűzoltókat, valamint a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot november 10-én délután Mezőkövesd felső vasútállomására riasztották.
Felnőtt:
Győztünk a hétvégén Nagyatádon, és fontos két pontot szereztünk. A hétvégén a Fradihoz utazunk. Újabb két pontot kellene szereznünk! Vendéglátóink döntetlent játszottak az elmúlt fordulóban a Szentendrével. Megítélésem szerint verhető a Fradi ... persze csak akkor ha nem az NBI –ből megerősített kerettel kell mérkőznünk... mint tavasszal. Nincs forduló az NBI –ben .... Aztán következik három hazai mérkőzés. Sorrendben : Tatabánya, Budaörs és a Moháccsal zárunk december 7 –én. Hajrá Marcali!
Megye I. Felnőtt
Két fordulóval a bajnokság őszi fordulójának vége előtt a második helyen áll a tabellán a Marcali VFC labdarúgó csapta. A hátralévő két mérkőzésünk: 17 –én Balatonkeresztúr idegenben mérkőzünk, és 23 –án itthon fejezzük be az őszi szezont a Lelle ellen. A hétvégi győzelemhez gratulálok!
U 18-as kosárlabda csapatunk a héten két mérkőzést játszott idegenben. Kedden Dombóváron szerepeltünk, ahol az első negyedet kivéve sajnos nem tudtuk felvenni a versenyt ellenfelünkkel, így vereséget szenvedtünk. Vasárnap Bonyhádon sikerült javítanunk. Az első játékrészben még nem sikerült magunkra találni, de aztán fokozatosan kezünkbe vettük a mérkőzés irányítását, védekezést váltottunk (Wajandt Barna nagyszerűen semlegesítette az ellenfél egyik legjobb játékosát), és magabiztos győzelmet arattunk.
Bobek József István Sávoly polgármestere, és Szászfalvi László államtitkár köszöntő beszéde után Balás Béla a Kaposvári Egyházmegye megyés püspöke szentelte fel a teljes belső felújításon átesett sávolyi templomot.
Ma reggel a plébániatemplomban hálaadó szentmisével ünnepelték a marcali katolikus hívek, hogy Iván atya 20 éve szolgálja Marcali városát.
Az önkormányzat és a helyi Hagyományőrző Egyesület szervezésében szombaton délután került sor ebben az évben- immár hagyományosan – a nyugdíjasok köszöntésére.
„Gyászszünettel kezdtük a mérkőzést, csapattársunk Kőhalmi Pisti édesapja, mindannyiunk jó ismerőse, barátja halt meg. A győzelmünket az Ö emlékének ajánljuk! Mind a két csapatom rangadót nyert tegnap, a fiatalok ügyesen lehozták a mérkőzést. A felnőttnek is nehéz mérkőzés ígérkezett de már az ötödik percben sikerült a javunkra fordítani a mérkőzést. Ezt a pici előnyt meg tudtuk tartani a mérkőzés végéig. Mindenképen dicséret illeti a srácokat, motiváltak voltak, nagyon akartak."
Őrizetben a gyanúsítottak.
A Marcali Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya rablás bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2013. november 8-án a késő esti órákban két férfi behatolt egy niklai házba, ahol az ott lakó idős asszonyt lefogták, az ágyhoz szorították, majd az ingatlanból készpénzt, ékszert, valamint egy asztali órát tulajdonítottak el.
A hétvégén teljes lett a névsor, hogy Magyarországot 2013. november 22-24 között kik képviselik Lengyelországban a JU –JITSU VILÁGBAJNOKSÁGON!
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.