Az esztergályosműhely teteje lángolt, mikor a marcali tűzoltók a helyszínre értek. A melléképület a családi házhoz volt hozzáépítve, ezért a főépület is veszélyben volt. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tűz nem terjedt át a házra. A műhelyben a gépek egy része azonban a lángok martaléka lett. A kár egymillió forint. A tűz okát vizsgálják. Kép: Marcali Tűzoltóság
![]() |
Január 6-án a lábodi körzeti megbízott, szombaton pedig kutasi kollégája igazoltatott lopott fát szállító járműveket. A Nagykorpádon, illetve Belegen végrehajtott intézkedések során mindkét esetben egy-egy helybeli férfi volt az aki nem tudott elszámolni a rakományával, illetve később beismerte, hogy lopta a fát. A pár ezer forint értékű rakományokat pénteken lovas kocsival, utóbb pedig személyautóval szállították az elkövetők. Mindkét tolvajt előállították és szabálysértési őrizetbe vették a hatóságok.
Budapest, 2012. január 9., hétfő (MTI) - A SportKlub csatorna csütörtöktől visszakerül a T-Home televíziós műsorkínálatába, így a sportrajongó tévénézők nem maradnak le kedvenc csapataik kézilabda-, vízilabda-, kosárlabda-, illetve jégkorong-mérkőzéseiről.
A Magyar Telekom hétfői híre szerint erre a műsorszolgáltatóval kötött megállapodás alapján nyílik mód. A sportcsatorna adása a T-Home analóg és digitális szolgáltatásaiban (IPTV, analóg és digitális kábel, Sat TV) a Családi csomag részeként lesz látható.
Budapest, 2012. január 9., hétfő (MTI) - A gyógyszerek rendelésére és kiadására vonatkozó szakmai szabályok három ponton hoznak változást 2012-ben - hangsúlyozta az egészségügyi államtitkárság hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írták, az orvos alapesetben egy vényen, egyszeri kiváltásra, legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget írhat fel. Megfelelő indokoltság esetén az orvos eddig is rendelhetett, és a jövőben is rendelhet egy hónapnál nagyobb mennyiséget - közölte az államtitkárság.
Április 15-től rossz világ jön a szabálysértőkre: bizonyos esetekben csaknem félmilliós pénzbüntetés vagy kilencven nap elzárás is kiszabható. Szinte jobban jár, aki kisebb bűncselekmény miatt bíróság elé kerül, mert ott sok mindent meg lehet úszni felfüggesztett börtönnel is.
Akár kilencven napra rács mögé kerülhet, illetve 450 ezer forintnyi pénzbírsággal sújtható az a személy, akit egyszerre egynél több, elzárással is sújtható szabálysértés miatt vonnak felelősségre. Az új, április közepétől hatályos szabálysértési törvény a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.
Kéthely-Sáripuszta, 2012. január 9., hétfő (MTI) - A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kezdeményezte a Somogy megyében gazdálkodó, német érdekeltségű Hubertus Bt.-vel kötött hosszú távú, több ezer hektárra vonatkozó földbérleti szerződés felbontását, ami miatt a társaság az osztrák választott bírósághoz fordult, a tárgyalás hamarosan megkezdődhet - tájékoztatta Csató András, a cég ügyvezetője az MTI-t hétfőn.
Szombaton egy nagyszerű program volt a Városi Kulturális Központban. A Marcali 3 Tenor - Gájer Tamás, Kelemen Gábor, Máthé Zsolt - valamint vendégeik, Bellán Tímea és Láris Lili varázsolta el a közönséget szombat este. A gála műsorban a Baglas Táncegyüttes is fellépett, szatmári táncokat adtak elő, majd az előadás befejező részében közreműködtek az operett slágerek előadásakor. A képek a közös produkcióról készültek! Köszönöm!
Hétfőn eleinte DNy-on, illetve ÉK-en még borús idő várható, kisebb csapadék is előfordul; majd csökken a felhőzet, és az ország nagy részén kisüt a nap. Az ÉNy-i szél megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. Reggel 0, délután +5 fok körül alakulhat a hőmérséklet (ÉK-en néhol csak 1-2 fokot mérhetünk, míg nyugaton +9, +10 fok sem kizárt). Jók lesznek a közlekedés feltételei.
Utasszállító repülőgép halad el a Budapest felett fénylő telihold előtt. MTI Fotó: Földi Imre
![]() |
A 11 évesek küzdelmeivel folytatódott a második alkalommal megrendezett INDUSTRIE ELEKTRIK Labdarúgó Utánpótlás Torna, a Városi Sportcsarnokban. Sajnos ma sem dicsérhetem csapatunkat. Ez a nap sem a mienk volt, az utolsó helyen végeztünk ma is. Eredmények itt elérhetőek. Dicsérhetem viszont a szervezőket, rendezőket. Hiba nélkül, profi módon lett lebonyolítva a kétnapos torna. Gratulálok!
Budapest, 2012. január 8., vasárnap (MTI) - Újakra cserélhetik az év végéig az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) autóinak harmadát - közölte Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője vasárnap az MTI-vel.
A mentőautók cseréjére az ad lehetőséget, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága az elmúlt napokban újabb, 1,45 milliárd forintos forrást biztosított az Országos Mentőszolgálatnak - mondta a szóvivő.
Budapest, 2012. január 8., vasárnap (MTI) - A parlament által 2011 utolsó napjaiban elfogadott törvények a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó tekintetében jelentősen módosították a korábbi szabályozást, a Deloitte Zrt. a vállalkozásokat érintő legjelentősebb változásokra hívja fel a figyelmet.
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.