Két vonat is várta a természetkedvelőket Mesztegnyőn a kisvasút napján. Az erdei vasutakat népszerűsítő országos rendezvény egyik állomásaként vasárnap estig zakatoltak a szerelvények, amíg csak volt vonatra váró kiránduló. Most nem kellett a menetidőt betartani, a résztvevők majdnem egy órán át fedezhették fel a természet szépségét. A Kak-pusztai végállomáson a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai vitték tovább a vállalkozó kedvűeket immár gyalogosan a tájvédelmi körzet tanösvényein. A mesztegnyői állomásra tervezett szabadidős, kulturális és sportprogramok az eső miatt nem teljesedhettek ki, de azért a bográcsban megfőzték a vendéglátó babgulyást.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közzétette a szabálytalankodó autósok fotóit. A két legsúlyosabb szabályszegőnek egyaránt 130 ezer forintos bírságot kell kifizetnie.
A Marcali Tűzoltóságon nagy gondot fordítanak a tűzmegelőzésre, és ennek része az óvodások, iskolások tájékoztatása. Már a tanév kezdet óta a Noszlopy, a Mikszáth, a Szaki és Szőcsényi Iskolások között szerveztek "diák tűzoltókat". Markhard Zsolt tűzoltó főhadnagy irányításával, vesznek részt foglalkozásokon. A laktanya és a felszerelések bemutatásán túl, elméleti képzést is kapnak, illetve felkészülnek tűzoltó versenyekre.
A kaposvári Sportcsarnok területén megrendezett versenyen középiskolás kategóriában a marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium csapata kiemelkedően teljesítve több mint 15 pontos előnnyel első helyezést ért el. Ezzel jogot szerzett az országos versenyen való részvételre.
2011. április 20-23-ig rendezték meg Kecskeméten a Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjét, ahol az ötödik és hatodik évfolyamon a noszlopys Szarka Álmos és Horváth Fanni képviselte megyénket. Álmos 10., Fanni 30. helyezést ért el az országban évfolyamonként induló több mint 9000 tanuló közül.
Ma reggel 8 órakor a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák.
Magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1.192 helyszínen 90.275 tanuló, emelt szinten 34 helyszínen 1.292 diák tesz érettségi vizsgát. Magyar mint idegen nyelvből középszinten 60 helyszínen 119 tanuló érettségizik. Magyar mint idegen nyelv vizsgatárgyból az idén nem lehet emelt szinten érettségi vizsgát tenni.
Május 1.-én rendezték a 2. Samsung Olimpiai Zöld fesztivált Budapesten, a hármashatár-hegyi reptéren. Terepkerékpár kategóriában marcali várost jó magam képviseltem. 2011. év első versenyén nehogy szupi legyen az idő, nehogy! Már az autópályán szakadt az eső, amire a verseny helyszínre érkeztünk teljesen felázott, „folyt”a Hármashatár-hegy.
3 új somogyi taggal bővült hétvégén a Szent György Lovagrend somogyi priorátusa. Dr. Dénes Zsoltot, Mayer Istvánt és Gál Laurát hétvégén, Visegrádon avatták lovaggá. Ezzel 33 -ra nőtt a megyei tagok száma.
A lovagrend tagjai a vasárnapi szentmise után a kaposvári Szent Margit templomban megkoszorúzták a Szent György tiszteletére általuk felállított emléktáblát. A kis ünnepségen az újonnan megválasztott Gál Laura énekművész lovagdáma öltözékben énekelt az egybegyűlteknek.
Nagy megtiszteltetés érte Bajnok Esztert, a kéthelyi Széchenyi István Általános Iskola tanulóját. Április elején meghívót kapott a magyar serdülő atléta válogatottba, amely Törökországba volt hivatalos a World Children's Games elnevezésű, nagyszabású világjátékokra.
Nem tudta az időjárás kedvét szegni a közönségnek. Kora reggeltől most délutánig sok százan megfordultak az I. Marcali Fogathajtó Derby szinhelyén. A Marcali Turisztikai Egyesület az MVSZSE Lovas Szakosztálya és Kulturális Központ közös rendezvénye sikert aratott.
Május 1-én anyák napi ünnepséget tartottak a plébániatemplomban. A szentmise után, az Egyházközség szervezésében majális kezdődött az X ház udvarán és a Szakmunkásképző sportpályáján. A hittanos gyermekek összemérték erejüket a fociban, kicsinyek és nagyok egyaránt, míg mások az X ház nagytermében pingpongoztak és csocsóztak.
Nagybajomban játszották a meccset az időjárás miatt. A Mesztegnyő, a 13 gólt lövő Teleki Andrea vezényletével, jó és hatékony védőmunkával, egységes csapatmunkával, végig magabiztosan vezetve, 30:20 (15:10)-ra nyert a Balatonboglár csapata ellen. Ősz János telefonon elmondta: hogy a sérült játékosainkért is játszó csapatunk, minden dicséretet megérdemel. Csak így tovább lányok!
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.