Tegnap este volt a Marcali Városi Futball Club közgyűlése. Az egyesület elfogadta az elnökség beszámolóját és elfogadta a gazdálkodásról szóló jelentést. Tudomásul vették Varga Zoltán lemondását az elnökségről. Ugyancsak jelezte több elnökségi tag a távozási szándékát. Jelentkező híján új elnököt nem választottak. Az alapszabály értelmében, a továbbiakban Ivusza István látja el a teendőket. Hosszas vitát követően két új elnökségi tag megválasztásával, az Egyesület vezetése kiegészült.
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)A község javára lemondott balatonberényi üdülőjéről a Honvédelmi Minisztérium
A pályázati úton történő értékesítés sikertelensége miatt, valamint arra tekintettel, hogy az önkormányzat törvényben foglalt feladatának ellátására kívánja felhasználni az ingatlant, a vagyonkezelő részéről megadta előzetes hozzájárulását a honvédségi üdülő ingyenes önkormányzati tulajdonba adáshoz a Honvédelmi Minisztérium. A döntésről Hende Csaba honvédelmi miniszter 2011. május 18-án kelt levelében tájékoztatta Horváth László polgármestert.
Május 22-én vasárnap a Balatonfenyvesi Ezüstfenyő Nyugdíjas klub pikniket szervezett a Balatonfenyvesi Imremajorban, a Klub Majorka szabadidőközpontban. Erre a szép és barátságban eltöltött napra meghívta a Balatonkeresztúri Gyöngyvirág Népdalkör táncoslábu asszonyait is. Picepörköltet főztek és jófajta borokat ittak hozzá. Természetesen a zene sem hiányozhatott ezen a napon. Ez a nap szép példája volt a szépkorúak összetartásának és a civil szervezetek összefogásának.
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)NEMESVID - Információink szerint két ajánlat érkezett az eladó nemesvidi ingatlanokra. A falu a szennyvízcsatornája miatt kerül csődbe.
A Somogy megyei bíróság második fordulóban is kiírta a pályázatot az önkormányzati vagyon értékesítésére. Az érdeklődők május 25-ig pályázhattak az ingatlanokra. A meghirdetett önkormányzati tulajdonok között a legnagyobb értéke a kultúrháznak van: 15 millió forintért kínálják. Ezt követi a sportpálya 12 millió forinttal, a hétmillió forintos gyógyszertár és az ötmilliós tűzoltószertár.
A motorkerékpáros közlekedés biztonságának javítása érdekében az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság - a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság közreműködésével - BalatonRide néven közlekedésbiztonsági napot szervez 2011. május 28-án, 10.00 órától 18.00 óráig a balatonszemesi Rider Beachen (Vadvirág kemping).
A program keretében 13:00 órától a 712-es számú úton Balatonszemes és Szántód között motoros felvonulás lesz, amely 14:00 órától indul vissza Balatonszemesre a kempingbe. A szervezők ezúton szeretnék felhívni a közlekedők figyelmét, hogy 13:00 óra és 14:30 óra közötti időben a 712-es számú út Balatonszemes és Szántód közötti szakaszán forgalom lassulásra számíthatnak a motoros felvonulás miatt.
A boronkai kerékpárút kanyarjaiban sokak kérésére sárga csíkokkal (fényvisszaverő) megjelölték az úttest szélét. Több lakossági fórumon kérték ezt az utat rendszeresen használók. Szürkületkor, vagy amikor az úton közlekedő járművek nem váltanak a reflektorról a tompított fényre, és elvakítják a kerekezőt … nagy segítség a „megvezető” jelzés.
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)Határtalan kedvel indultunk kerékpár "túrára" a balatonberényi Csicsergőhöz közép- és nagycsoportos óvodásainkkal. Az időjárás lehetett volna kedvezőbb is, de hangulatunkat nem tépázta meg a szél. A kerékpárral való közlekedés szabályain kívül vizuális élményünk is gazdagodott. Megcsodálhattuk a szép táj mellett a hajókikötőt, bújócskáztunk a parton.
A szombati remekül sikerült boronkai családi kerékpártúra után ma a Kihívás napja alkalmából gyalogszerrel jutottak el a Noszlopy iskola 2.b osztályos tanulói a Forgách Pincéhez. A csodás panoráma megtekintése után az ugrálókötelezés és a focizás sem maradt el.
Elkezdték a szabadtéri nyitás előtti utolsó munkákat a Városi Fürdőben. Az ivóvízzel történő medence feltöltés mindig hosszadalmas művelet. Az 50 méteres versenymedence esetében 5 nap. Tekintettel vannak a gombai városrész ivóvíz nyomására. Az élménymedence és az új gyógyvizes medence már tele van - ez utóbbi töltő-ürítő rendszerben működik tehát az egy próbatöltés volt.
Velem együtt gondolom sokaknak feltűnt, hogy bővítik a Mester Cukrászdát. Ma megkerestem Ható Andrást, és megkérdeztem terveikről. Megtudtam nem csak a teraszt bővítik ki az utcafronton - ez már el is készült – hanem a Gyógyszertár egy részének felhasználásával, egy melegkonyhás étteremmel bővítik az üzletüket. Összesen 100 vendégnek tudnak majd helyet biztosítani.
2010. július 22-én az Európai Bizottság elfogadta a 2011-2020. évekre vonatkozó közlekedésbiztonsági programot: az EU a közúti balesetekhalálos áldozatainak számát a felére kívánja csökkenteni 2020-ig. Az elfogadott program hét stratégiai területet határozott meg az 50 százalékos célkitűzés teljesítése érdekében, közöttük „A motorkerékpárosok közlekedésbiztonságának javítását", hiszen míg a nem kétkerekű közlekedési eszközök körében csökken a halálos kimenetelű balesetek és a súlyos sérülések száma, addig a motorkerékpárok esetében alig vagy egyáltalán nem figyelhető meg csökkenés.