Holnap Fürdő Fesztivál és Tűzoltóverseny a Fürdőben …
Soha ennyien még nem neveztek a Hagyományőrző Kocsifecskendő Versenyre mit idén. 18 csapat jelezte részvételét. Közöttük például Ónódról (352 km) vagy Berettyóújfaluból (453 km) érkező csapat. ½ 10 órakor tervezik a megnyitót és délután ½ 3-3 körül az eredményhirdetést. Két versenyszám lesz, mindkettő nagyon látványos.

Kis „sellők”a Fürdőben …
Lassan már hagyomány, hogy a Budapesti Honvéd szinkronúszó utánpótlása a Marcali Fürdőben edzőtáborozik nyaranta. Ezen a héten a gyermekkorosztály gyakorolt a medencékben. A kis csapat a Berzsenyi Gimnázium kollégiumában szállt meg, és elmondásuk szerint nagyon megszerették városunkat. A mai edzésükön készítettem a képeket.

Interjú Markhard Józseffel, a Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskola Igazgatójával ...
A most kezdődő tanévben Ön már teljes jogú, öt évre kinevezett igazgatója a Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskolának. Történt az intézmény életében egy alapvető változás. Marcali Város Önkormányzatának döntése alapján beolvadt a Marcali Szakképző Iskola, az Ön által már korábban is vezetett intézménybe. Az új tanévet és az új igazgatói ciklusát egy megnövekedett tanulólétszámmal, tantestülettel, két telephellyel kezdi. Arra kérem, foglalja össze olvasóink számára a praktikus tudni valókat a változással kapcsolatosan.

Festmények rács mögött
Méltatlanul mellőzött „balatoni település" Marcali.Rendre kimarad ez a somogyi kisváros a balatoni programismertetőkből, holott a tó közelében fekszik, s az év minden napján van miért felkeresni: egyebek mellett börtönből lett múzeummal, Bernáth-festményekkel és tűzoltóautó-matuzsálemek bemutatójával várja a kirándulókat. Tovább a teljes cikkhez!

Edzésben a VSZSE felnőtt csapata …
Holnap Pécsen, a PEAC ellen játssza a Marcali VSZSE újjászervezett női kézilabda csapata, az első edzőmérkőzését ebben a szezonban. A Balogh Bea által vezetett csapat az elmúlt szezon második helyezett együttesének - csak a gólkülönbség alapján lettek másodikak a Mohács mögött – otthonába látogat.

1 773 000 000 …
Ma aláírta a Marcali Szálloda Kft., a MFB Magyar Fejlesztési Bank, és Marcali Város Önkormányzatának nevében – felhatalmazásával – Dr. Sütő László azt a szerződést, amelyben -a Magyar Köztársaság képviseletében- az MFB egymilliárd hétszázhetvenhárommillió forint hitel nyújt a Marcali Gyógyszálló megépítéséhez. A hitel folyósítása, és munkák folytatása két-három héten belül megtörténik. A szálloda műszaki átadásának határideje: 2012. március 30.

Sziget - Első nap
Közönség a nagyszínpad előtt az amerikai Flogging Molly zenekar koncertjén a Sziget Fesztivál első napján, a budapesti Hajógyári-szigeten. MTI Fotó: Mohai Balázs
![]() |

..az Őrségen is túl..
A Mikszáth színjátszói–táncosai – néhány körön kívülivel kiegészülve – Őrimagyarósdon és környékén töltöttek el néhány kellemes napot. A játékos táncok, a rókavadászat, a szellemi–ügyességi pentatlon, a túrák, a vadásai fürdés és horgászat, a tekebajnokság, a vízibombacsata, a tábortűz és a szalonnasütés mellett a foci, az erdőfölderítés és a társasjátékozás is elfért. Közben fazekas és üvegcsiszoló népművészek bábáskodásával a gyerekek nívós munkadarabokat készítettek. A programsort szalafői kirándulás zárta. Képek!

Nyelvi tábor Balatonszentgyörgyön a Dobó István Általános Iskolában.
A Dobó István Általános Iskola és Óvoda idén augusztusban is helyet adott az idegen nyelvi tábornak. Egy héten át ismerkedhettek a diákok az intézmény tanárainak segítségével az angol és az orosz nyelv szépségével, játékos formában. Több korosztály vett részt a programokon, de az első osztályos ugyanúgy testre szabott feladatokat kapott, mint az érdeklődő középiskolás.

Újabb korosztály kezdte el a felkészülést …
Elöljáróban egy szomorú hír a felnőtt csapattól ... a hétfői edzésen Bájhóber Noémi térdszalag szakadást szenvedett. Kedden megműtötték, sajnos az őszi szezonban valószínűleg már nem tud játszani. Mielőbbi gyógyulást kívánunk Noémi!

Emberi koponya akadt a horogra
Egy babócsai férfi jelentette ma délelőtt a rendőrségnek, hogy horgászás közben emberi koponya akadt a horgára. A Rinya-patak Babócsa melletti szakaszán horgászott tegnap este, majd később úgy döntött, hogy haza megy. Amikor a horgokat húzta ki a vízből, úgy érezte, hogy az egyiken van valami. Végül sikerült ezt is kihúznia, és akkor látta, hogy egy emberi koponyába akadt bele. Állítása szerint a koponyát ijedtében visszadobta a vízbe. Jelenleg a „KÖTÉL" Egyesület búvárai kutatják át a patak érintett szakaszát.

Megújul Keszthely belvárosa
A Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom felállványozott tornya Keszthely belvárosában. A városrész európai uniós források felhasználásával újul meg. A belváros-program keretében az elkövetkező években a Festetics-kastélytól a Balaton-partig megszépül a város. A felvétel 2011. augusztus 8-án készült. MTI Fotó: H. Szabó Sándor