Fő tartalom átugrása

Kerékpárút …

DSC 1617

Gondolom velem együtt többen kíváncsiak voltak, hogy miért kanyarodik el a most épülő kerékpárút nyomvonala annyira a 68-as úttól a TESCO –nál. Néhány napja ott jártam és lefényképeztem azt a helyet ahol majd keresztezi az új elkerülő utat a kerékpárút.

A 2015-ös Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának látványterve

D MTI20140523901

Budapest, 2014. május 23. A Carpathia Nemzeti Kreatív Gazdaságfejlesztő és Innovációs Kft. által 2014. május 23-án közreadott látványterven a 2015-ös Milánói Világkiállítás magyar pavilonja látható. MTI Fotó: Carpathia

Meggyulladt a sonka a gáztűzhelyen egy nagyatádi lakóház konyhájában csütörtökön este

wm20140523-1

A bejelentő elmondása szerint feltette főni a sonkát, majd kiment a kertbe, ám a víz közben lefőtt, a sonka pedig meggyulladt. A tűz átterjedt a tűzhely feletti páraelszívóra és a konyhabútorra.

Izsák Bálint a MAX 2014 rendezvényen indul!

balintIzsák Bálint május 24-én szombaton, Budapesten a Syma csarnokban képviseli Marcalit a MAX 2014 elnevezésű Harcművészeti Expo-n. Bálint a Cage Grappling versenyszámban indul, a -70 kg-os versenyzők kategóriájában. Első körben a csoportjában 5 ellenféllel kell megküzdenie...

A Cage Grappling lényege, hogy a „no gi" jellegű grappling versenyszámot ketrecben tartják meg. (A „no gi" jelentése: a küzdelem testhez szoruló ruházatban zajlik.) A Cage Grapplinget az különbözteti meg az MMA versenyszabályaitól, hogy a ketrecben nincsen ütés és rúgás, kifejezetten a ju-jitsu, a judo és a birkózás dobás és földharc technikái érvényesek.

Hétfőn kezdik a balatonszetgyörgyi felüljáró felújítását …

magyar-kozut-nonprofit-zrtA Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, megközelítően bruttó 156 millió forint értékben teljes egészében megújul Balatonszentgyörgyön a vasút feletti híd. A jövő héttől a munkálatok miatt korlátozásokra kell számítani az érintett szakaszon.

A 76-os utat a vasúti sínek felett átvezető híd felújítását a Híd-Tám Kft. végzi. Az összesen bruttó 156 millió forint értékben, a Közlekedés Operatív Program támogatásával megvalósuló beruházás nemcsak a burkolatot, hanem a teljes szerkezetet érinti. A kivitelezés során a szakemberek megerősítik a pilléreket, megújul a pályaburkolat, a dilatációs szerkezetek, valamint a korlátok is.

A Dudi harmadik lett!!

SPR 7451

A Marcali VSZSE női NBI/B –s kézilabda csapatának balkezes lövője Gácser Klaudia (Dudi) azonos dobott gólszámmal 181 (több mérkőzést játszott a második helyezettnél) a nagyszerű harmadik helyen végzett, a 2013/2014 –es bajnokságban! Gratulálunk Neked Dudi!!!

Hatalmas csatát vívtunk, de elhoztuk a bronzérmet Szekszárdról …

DSC 1901

Ma volt a III. korcsoportos kézilabda Diákolimpia Országos Elődöntője Szekszárdon. A megyei döntőn másodikak lettünk, így „vigaszágon" jutottunk be az elődöntőbe, ahol a tét az Országos Döntőbe jutás.

Bozsik program Balatonszentgyörgyön …

DSC 8757 resize

Ma Balatonszentgyörgyön jártak az marcali fociutánpótlás csapatai. Köszönöm a képeket Déghy Gábornak!

Két téves jelzés, két tűzeset és egy műszaki mentés az elmúlt huszonnégy óra mérlege

wm140522

Sántos külterületén egy telephelyen sávokban égett a száraz aljnövényzet és a lekaszált széna szerdán délután. A szentbalázsi önkéntes és a kaposvári hivatásos tűzoltók a kiérkezést követően néhány perc alatt megfékezték a lángok további pusztítását.

Vízirendőrök felhívása a biztonságos fürdőzés érdekében.

vizirendorAz első igazán meleg hétvégén a pihenni, nyaralni, kikapcsolódni vágyók egyre többen látogatnak el vízpartokra, strandokra. Rendkívül fontos, hogy csak arra kijelölt helyeken, strandokon, a balesetek elkerülése végett lehetőleg a szakemberek által ellenőrzött helyeken fürödjenek, a kisgyermekeket pedig ne hagyják felügyelet nélkül a vízben. Fontos szabály, hogy felhevült testtel, teli gyomorral, alkoholos állapotban vízbe menni tilos! Különösen veszélyes a hirtelen változó vízmélység és a hőfok-különbség. Kellemes és vízi balesetektől mentes hétvégét kívánunk!

Kutyás baleset ...

Kutyás baleset

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 14010/5245/2014. általános számon folytat eljárást.

A Rendőrség felkészült

p1130115

Fonyódon tartotta sajtótájékoztatóval egybekötött szezonnyitó értekezletét 2014. május 21-én a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb