Skip to main content

IKSZT Holládon!

Írta: Koltai Katalin
Megjelent: 2013. április 09. Kedd, 04:43

ATT00064Hollád régi iskola – óvoda épületét átalakítva megnyílt az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér, mellyel új lehetőségek nyílnak a falu kulturális és társadalmi életének fellendítésében.

Örök Fiatalok Holládért egyesület tagjai és Koltai Katalin irodavezető, célul tűzték ki, hogy fellendítsék a faluban a kulturális életet, s a falu minden lakója az érdeklődési körének megfelelően megtalálja a hozzá legközelebb álló programot. A programokon kívül is szeretettel várnak mindenkit, a ház meghatározott időben, minden nap nyitva áll.

A kézműves foglalkozásokon, sportprogramokon, táncházakban mindenki megmutathatja tehetségét, akár dekorációk készítéséről, akár ügyességi versenyekről legyen szó.

Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják az érdeklődési körüknek megfelelő előadásokat, a meghívott előadók segítségével a résztvevők megismerhetik például az egészségmegőrzés titkait, vagy éppen a falu és környékének történetét, nevezetességeit, más országok tájait, szokásait.

A tervek között szerepel egy ifjúsági klub létrehozása, ahol a fiatalok kéthetente kicserélhetik élményeiket, beszélgethetnek, játszhatnak, zenét hallgathatnak, stb.

Az idősebb korosztály sem maradhat ki, nekik nosztalgiadélutánt terveznek, ahol is újra feleleveníthetik élményeiket, a régmúlt eseményeket, s filmvetítésre, zenés táncos programra is számíthatnak az érdeklődők.

Azok, akik nem csak a könnyedebb témájú előadásokba szeretnének bekapcsolódni, lehetőség van álláskereséssel kapcsolatos ismeretek elsajátítására, vagy internet használat bemutatására is.

Itt kap helyet a falu könyvtára, és egy internet-szoba, ahol az internethasználat mellett segítséget is kaphatnak a látogatók elektronikus ügyintézésükkel kapcsolatban.

Az egyesület tagjai és az irodavezető azt szeretnék, hogy az IKSZT ne csak egy közösségi ház legyen, amit látogatni lehet, és időt tölteni, hanem a programok segítségével az emberek megismerhessék egymást, beszélgessenek, és ez által a falu igazi közösséggé váljon.

Nyitva tartás: Hétfő – Szombat 12:00 – 18:00, Vasárnap: 16:00- 18:00

Facebook oldal: Hollád IKSZT

Irodavezető: Koltai Katalin

{gallery watermark=1 watermark:position=se watermark:x=10 watermark:y=10}2013-04-09-04-45-40{/gallery}

{module [99]}

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb