Skip to main content

Sokan segítettek! Utaznak a lányok!

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2013. június 20. Csütörtök, 20:25

DSC_2850Azzal gondolom, senkinek sem írok újat, hogy nagyon nehéz manapság támogatót találni. Amikor elkezdte Balogh Bea szervezni a hétvégi tornára utazás lehetőségét, bizony nagyon tartott tőle, hogy csak vonattal utazva és sátorban lakva tudunk majd részt venni a tornán. Aztán ahogy gyűltek a támogatók - még a lányok is járták az üzleteket – mára már rendezett körülmények között vehetünk részt a fontos megmérettetésen.

Hogy miről is van szó? Lesz június 22-23. –án egy ifjúsági strandkézilabda bajnokság Balatonakarattyán, ami egyben egy válogató a 2014-es évi Európa bajnokságra. Két csapattal is elindulunk, a tornán. A lányok kora lehetővé teszi, hogy egy fiatalabb korosztályú csapat is próbát tegyen. Ezen a versenyen indulunk, és szeretnénk bemutatkozni a válogatott szakvezetőinek. És persze minél jobban szerepelni a bajnokság fordulóján.

Tisztelettel köszönik a támogatást a csapat vezetői és játékosai: Marcali Város Önkormányzatának, az IDUSTRIE ELEKTRIK Kft.-nek a két kisbuszt kaptuk meg, és ezenfelül az INDUSTRIE pénzzel is támogatja a csapatot. Nagyon köszönik a magánszemélyek, kisvállalkozók segítségét a lányok, így Varga Lászlónak, a Bárczi & Tsa. Bt.-nek, a Hársfa Patikának, a Mekito Kft.-nek, az Árkád Kávézónak, a Nemes Optikának, a Déghy Bt,-nek, a Sarok Üzletháznak.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb