Ágyakkal, ruhás- és hűtőszekrényekkel tették élhetőbbé a marcali gyermekotthon lakóinak életét
A Procter & Gamble és a CBA közös kezdeményezése, „A közösség szíve (köszi)" program tavaly őszi gyűjtőakciójának egyik nyertes településén, Marcaliban átadták a lakók életkörülményein javító ágyakat, ruhás- és hűtőszekrényeket és ülő garnitúrákat. Az adománynak köszönhetően az otthonban élők körülményei jelentősen javulhatnak.
A két vállalat 2010 őszén hirdette meg tavalyi második gyűjtési akcióját, azzal a céllal, hogy 10 megye egy-egy gyermekotthonát olyan eszközökkel, felszerelésekkel vagy használati cikkekkel támogassa, amelyre az adott intézménynek leginkább szüksége van. A CBA vásárlóknak köszönhetően a programban résztvevő minden egyes termék után 30 forint került a közösség virtuális perselyébe, és az így összegyűlt 10 millió forintot egyenlő arányban osztják szét a nyertes intézmények között. A program honlapjára látogatók közül Komárom-Esztergom, Békés, Heves, Fejér, Vas, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala megyére voksoltak a legtöbben.
A köszi program honlapján és a postai úton beérkezett szavazatok összesítése után a FICE (Nevelő Otthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesülete) javaslata alapján került kiválasztásra megyénként az a nevelőotthon, mely az 1 millió forint értékű támogatásban részesül. A támogatás az intézmények vezetői alapján nagyon jó helyre kerül.
„A Somogy Megyei Önkormányzat II. sz. Gyermekvédelmi Intézményének dolgozói és gondozott gyermekei nevében köszönettel tartozunk a Procter & Gamble és a CBA üzlethálózat kezdeményezésének, melyben a gyermekotthonban élő gyermekeket támogatják. Továbbá köszönjük az ajánlást a Nemzetközi Gyermekotthonok Magyarországi képviseletének is." – mondta Tomorné Huber Éva intézményvezető.