Fő tartalom átugrása

Munkaszüneti nap van az egészségügyben és a hivatalokban

Írta: MTI
Megjelent: 2011. július 01. Péntek, 05:34

Munkaszüneti nap van ma valamennyi kórházban és rendelőintézetben; a Semmelweis-nap miatt az egészségügyben csak ügyeletet tartanak. A köztisztviselők és a kormánytisztviselők sem dolgoznak ezen a pénteken, de a közigazgatásban az ügyfélszolgálatok nyitva lesznek.

    Az egészségügyi dolgozók munkájának elismerésére, az egészségügyért felelős államtitkárság kezdeményezésére, ez évtől július 1-je, a Semmelweis-nap munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók számára. Így ma csak ügyeleti készenléti szolgálat van; a kórházak ambulanciái, a sürgősségi osztályok, illetve a városi ügyeletek működnek, s a gyógyszertárak többsége nyitva lesz. 
    Ma, azaz július 1-jén első ízben tartják meg a köztisztviselők és kormánytisztviselők napját. A köztisztviselők napját már 2001-től munkaszüneti nappá nyilvánították, az egyes hivatalok saját maguk dönthetnek arról, hogy részleges vagy teljes munkaszünetet, illetve ügyeletet tartanak-e.
    Néhány napja az Országgyűlés úgy döntött, hogy július 1-jét a köztisztviselőkéhez hasonlóan a kormánytisztviselők napjává is nyilvánítja. E nap a kormánytisztviselők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak számára munkaszüneti nap, az ügyfélszolgálatok azonban a szokásos munkarendben dolgoznak.


Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb