Skip to main content

A Baglas Franciaországban ...

Írta: Takács Gábor
Megjelent: 2011. július 04. Hétfő, 11:34

DSC02484-1002011. 06. 21-29. között Franciaországban, Bazas-ban vendégeskedett a Baglas Néptánc Együttes és a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola továbbképzős csoportjának néhány tagja. Tavaly az Eurofolk fesztiválon barátkozott össze a két tánccsoport, aminek következménye ez a meghívás lett.

Odafelé 9 órát töltöttek a fiatalok Cannes-ban, illetve hazafelé egy egész napot Párizsban. A hazai francia együttesen kívül mi, illetve egy angol csoport vett részt a fesztiválon. Némely esetben gond adódott a szervezéssel, de a végére mindig minden megoldódott. A fellépéseken nagyon színvonalas műsort adott az együttes természetesen a Művészeti Iskola diákjainak segítségével.

Az első pár napban nagyon hideg volt, éjszaka ágynemű hiányában szinte vacogtunk, de szerencsére a hét további részében nagyon jó időnk volt. Az étkezés sajnos csak az utolsó 2 napban rendeződött, miután felhívtuk a vendéglátóink figyelmét, hogy ők sem csak hideg élelmet kaptak nálunk (mivel addig egyszer sem kaptunk főtt, meleg ételt).

Ellátogattunk a településhez közeli ódon kastélyhoz, illetve megmásztuk Európa legmagasabb homokdűnéjét, a Pyla-dűnét is Arcachon-ban. Fürödtünk a Földközi-tengerben és az Atlanti-óceánban is. Úgy gondolom, hogy a vendéglátók hiányos felkészültsége ellenére is mindig helyt álltunk és mindeközben nagyon jól éreztük magunkat. A legnagyobb élményt talán a továbbképzősöknek jelentette ez a közel 1 hét. Reméljük sokszor lesz még lehetőségünk ilyen szép helyeken járni!

   (a galéria kis képekre kattintva érhető el)

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb