Soron kívüli ülést tartott Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
16 napirendet tárgyalt ma délután a Képviselő-testület. Minden napirendet egyhangúan elfogadtak. Először az intézményvezetőkről: A Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola igazgatója Markhard József lett, a Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium igazgatója Fellegi Bálint, a Marcali Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény főigazgatójának Szilágyi Istvánt javasolja kinevezni a Testület. Döntés a Kistérségi Tanács holnapi ülésén.
Elfogadta a testület, hogy pályázzunk a Bize – Marcali – Kéthely – Balatonújlaki leágazó közötti kerékpárútra, hétfőn már be is adjuk a pályázatunkat. 100% -ban támogatott projekt a Várost nem terheli költség!
Elfogadta a testület, a Marcali Város Önkormányzata költségvetésének helyzetéről szóló (2011. június 30-ig) beszámolót. A reorganizációs tervnek megfelelően gazdálkodnak az intézményeink. A görgetett adóság sajnos nem csökkent, viszont nem növekedett! Részt veszünk a Medulin (HR) testvérvárosunk pályázatában, az „Európa a Polgárokért" címmel. A Városnak nem kerül kiadásába!
Benyújtjuk a pályázatunkat a Kórház-Rendelőintézete rehabilitációs tevékenységének fejlesztésére. Egy konzorcium részeként 80 millió forintot nyerhetünk, az önrész 5%!
Elfogadták az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról szóló 14/2002. (VI. 14.) számú rendelet módosítását. A szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 10/2003. (VI. 20.) számú rendelet módosítását. Nyári étkeztetésre vonatkozó megállapodást a GYÉK 2000 Kft.-vel jóváhagyta a testület.
A testület egyhangúan elfogadta a Magyar Fejlesztési Bank ajánlatát, a Thermal Hotel Marcali Szálloda építésének befejezéséhez szükséges hitelről.
Formai módosítások történtek a választókerületi alapokról szóló rendeletben. Telek eladáshoz és telekcseréhez járult hozzá az Önkormányzat.