Ma tartotta a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás soron következő ülését …
Ma tartotta a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás soron következő ülését a Kulturális Korzóban. Sütő László napirend előtt elmondta: szándékosan tették az ülést át a Korzó épületébe, azzal a nem titkolt céllal, hogy bemutassuk a Kistérség Polgármestereinek Városunk új reprezentatív épületét. Napirend előtt Bereczk Balázs a Kistérségi Iroda vezetője bemutatta a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás turisztikai honlapját. (vendegvaro-marcalikisterseg.hu) A honlap jelenleg még csak részben van kész.
A megbeszélés tárgya a továbblépés mikéntje volt. Ezt követően az elfogadott napirendeket tárgyalták. Több más napirend között az 2011. I. féléves gazdálkodásáról szóló beszámoló volt a legfontosabb. A Társulás 20 millió forint többlettel zárta a félévet, a beszámolót egyhangúan elfogadták. Az ülés végén szó esett az úszásoktatásról. Arra kérték a kistérség település vezetőit, hogy törekedjenek arra, hogy az oktatásban résztvevő különböző iskolákból a Tanuszodába - aznap – oktatásban részesülő gyerekek, közel azonos korosztályúak legyenek.
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355