Skip to main content

Vihar - Mentik a Balatonon bajba jutott vitorlásokat

Írta: mti
Megjelent: 2011. augusztus 19. Péntek, 19:56

mti_logoSiófok, 2011. augusztus 19., péntek (MTI) - Vihar csapott le a Balatonra, folyamatosan menteni kell a bajba jutott vitorlásokat - tájékoztatta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője pénteken az MTI-t. A vízi rendőrök összes hajóját bevetették már a másodfokú viharjelzés kiadásakor, valamivel 16 óra előtt, hogy akit lehet, kitereljenek a vízből. A vihar két órával később érkezett.

A bajba jutott vitorlásoktól - a fedélzetükön családokkal, gyerekekkel - folyamatosan érkezik a segítségkérés - mondta a rendőrkapitány, aki szerint rövid ideig erősebb szél fújt péntek este a Balatonon, mint július közepén, a Kék Szalag vitorlásverseny idején. A vihar jelenleg lecsengőben van. A vihar idején a térségben helyenként akadozott az áram- és az internet-szolgáltatás.

Zalaegerszeg, 2011. augusztus 19., péntek (MTI)

- Orkán erejű szél okozott fennakadásokat péntek délután Zala megyében, fákat döntött ki és vezetékeket szakított le az erős szél, zavarok voltak az áram- és a mobilszolgáltatásban is.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a megye tűzoltói folyamatosan vonulnak, a legtöbb bejelentés Lenti, Zalaegerszeg és Keszthely térségéből érkezett. A szélvihar miatt több helyen fák dőltek ki és felső vezetékek szakadtak le.

A nagykanizsai tűzoltóság tájékoztatása szerint Oltárc és Valkonya között erdőtűz ütött ki. A tűzoltók még a helyszínen vannak, egyelőre nem tudni, hogy mitől gyulladt ki az erdő, de a viharos szélnek is köze lehet a tűz terjedéséhez.

A megyén végigsöprő orkán erejű szél számos településen okozott hosszabb-rövidebb áramszünetet, de kimaradások voltak a mobilszolgáltatásban is. A megye északi részén nagyobb mennyiségű eső is kísérte a vihart, Nagykanizsa térségében azonban az erős szél mellett alig hullott csapadék - tapasztalták az MTI tudósítói.

A Zalai Hírlap online kiadása szerint a 75-ös főúton Rédics és Lenti között elszáradt fák tetejét törte le a viharos szél az útra. Gutorföldén is több fát döntött ki a vihar, Csesztregen az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKTSZ) kerítését döntötte ki a szél, egy udvari pingpongasztalt pedig felkapott és odébb dobott.

Budapest, 2011. augusztus 19., péntek (MTI)

- Leállt a vonatközlekedés az ország több pontján a vihar okozta műszaki gondok miatt péntek délután - közölte a MÁV az MTI-vel.

A vasúttársaság közleménye szerint nem közlekednek a vonatok a székesfehérvári vonalon Mura és Gyékényes között a felső vezeték hibája miatt.

Szünetel a vonatforgalom a zalaegerszegi vonalon is, mert Zalaszentiván és Andráshida között több helyen fa dőlt a sínekre. Jelenleg tart a helyreállítás; a MÁV megrendelte a vonatpótló autóbuszokat - tették hozzá.

Szombathely, 2011. augusztus 19., péntek (MTI)

- Jelenleg is folyamatosan vonulnak a tűzoltók a péntek délután hirtelen kitört vihar okozta károk miatt Vas megyében - közölte a katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-vel.

A legsúlyosabb a helyzet Körmend, Vasvár és Győrvár térségében, ahol úttestre dőlt dőlt fák miatt eddig tízszer riasztották a katasztrófavédelmet, de folyamatosan érkeznek bejelentések.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb