Gyors munkát végeztek a csurgói nyomozók
Nagy felháborodást váltott ki a lakosság körében a héten történt betöréses lopás Somogyudvarhelyen, amelynek során az akkor még ismeretlen tettesek egy páncélszekrényt tulajdonítottak el az önkormányzat épületéből, benne több millió Forintnyi étkezési utalvánnyal. Az arra jogosultak így nem jutottak hozzá az utalványokhoz, pedig már nagyon várták azokat.
A Csurgói Rendőrőrs munkatársai nagy erőket mozgósítva sikeresen felderítették az ügyet, amelynek során 4 gyanúsítottat állítottak elő, majd hallgattak ki. A 4 férfi közül kettő már beismerő vallomást tett, a másik kettőt a rendőrök őrizetbe vették. A nyomozás során az ellopott páncélszekrényt is sikerült megtalálni.
Kaposvár Rendőrkapitányság
Tegnap kora este igazoltatták a járőrök Kaposváron a Rippl-Rónai utcában azt a 30 éves helybeli férfit, akiről megállapították, hogy a Kaposvári Városi Bíróság visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetése miatt elfogását rendelte el. A férfit a rendőrök elfogták, majd őrizetbe vették.
Fonyód Rendőrkapitányság
Augusztus 22-én reggel fedezték fel egy somogyvári fűrészüzemben, hogy az előző hétvége során ismeretlen tettes lefűrészelte a lakatot az üzem raktárának ajtajáról, majd az ott tárolt villamos kábeleket, villamos aljzatokat, valamint a telep területén lévő villamos gépekről a kábeleket levágta és eltulajdonította. A bűncselekménnyel mintegy 100.000 Forint kárt okozott. A fonyódi nyomozók a tegnapi nap folyamán gyanúsítottként hallgattak ki egy 25 éves somogyvámosi férfit, aki a betöréses lopás elkövetését, valamint egy általa a múlt héten elkövetett lopást is beismert.
Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355