Skip to main content

Balaton karika 2 keréken...

Írta: Zsiga-bá
Megjelent: 2011. szeptember 12. Hétfő, 11:56

mini-DSCN3315-100Szeptember 11.-én nem csak a vénasszonyok élvezték a róluk elnevezett nyárutót, hanem bringásaink is nyeregbe pattanva újból, meghódították a Balatont. Tervek szerint a 20Km/ó átlagsebesség," rekordnak" számító sporttársat csábított. Természetesen a hajnali 6 órás indulásra nem igazán verődött össze a csapat, viszont, Keszthelyig teljes lett a létszám.

25 elszánt Marcali kerekes taposta a pedálokat. 30. Km-ben durrdefekt, külső-belső nyekk. Szuper! Kicsiny leleményesség után e hibát elhárítva folytattuk utunkat Badacsony irányába. Hopp, megint egy defekt. Klasszikusnak számító rajzszeg, dehogy kettő lába van, ez csúcs. Koporsó-hegy bazár során beértük társainkat és megkezdtük a tervezett pihenőnket.

Akik a legrövidebb távot választották (95 Km) Ők maradtak, hogy a következő hajóval a fonyódi révbe csónakázhassanak. 30 fokos melegben 16 fő folytatta az utat Tihany felé. Sajkodi pihenőnél 4 fő a kompot választotta, Ők 165 Km tekertek hazáig.

Tizenketten nyargaltunk tovább. Ekkor már az időt is, és a hátralevő km is figyelve terveztem a pihenőket. Fonyódon már világítást is bekellet kapcsolnunk, hiszen az őszi nap hamar nyugovóra tért. 200 Km után már mindenki hallgatott, kérdéseimre is csak takarékosan válaszoltak (igen, nem, ja).

Folyamatosan a Kicsiket figyeltem, s az arcokon próbáltam felfedezni energia tartalékaikat. E szerint osztottam nekik az energiaszeletet. 21,15 órakor mintegy 240 Km megtétele után begördültünk Városunk „kapuján". Gratulálok minden Sporttársamnak kik teljesítették a bevállalt távot, külön gratula fiatal bringásainknak; Greffer Kinga 210 Km, Sutina Krisztián 240 Km, Dénes Csongor 240 Km.

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb