Változások az utánpótlás kézilabda bajnokságban. Beszélgetés Pék Evelinnel.
A gyermekkézilabda egyik nagyon fontos verseny sorozata az ERIMA Országos Utánpótlás Bajnokság. Erre a szezonra a Magyar Kézilabda Szövetség néhány dologban változtatott a versenykiírásban. Erről és a marcali csapatok felkészüléséről kérdeztem Pék Evelint a Mikszáth Iskola testnevelő tanárát.
Kezdjük a változtatásokkal. Arra kérlek, foglald össze a legfontosabbakat.
A 2011-2012 évi versenykiírásban több alapvető változás is megjelent. Ebben a szezonban az U16 (1995. január 1-én és később születettek) korosztály lépett be a versenyrendbe, korábban ez nem volt. Minket ez nem érint, talán majd a középiskolásokat a következő szezonban.
Közvetlenül érint viszont mindenkit, hogy az U9 korosztályban megnövelték a pálya méretét és ezzel együtt a játékosok számát. A legkisebbeknek 20x10 méter a pálya, az U9 esetében 26-28 x 14-16 méter lett. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Sportcsarnokban már hosszában fognak egy lekicsinyített pályán játszani a lányok, és már 5 mezőnyjátékos és egy kapus lehet a pályán. A labdaméret is változik esetükben már a 15 –ös szivacslabda az előírás. Azt gondolom „életszerű” a váltás, ezek a lányok már „kinőtték” az alapméretű szivacskézilabda pályát.
Jelentős változás történt a régiós döntők lebonyolítási rendjében. Az elmúlt szezonban többször szembesültek azzal csapataink, hogy a Zala megyei csapatok nem jelentek meg a régiós döntőn, ezért oda Budapestről, vagy másik régióból már korábban harmadik helyen végzett, az Országos Elődöntőbe be nem jutó csapatokat delegált a Szövetség. Ezt a méltánytalan gyakorlatot idén már nem teszi lehetővé a versenykiírás. Ha visszalép a régiódöntőbe jutott valamelyik csapat, akkor a helyére csak a régióból lehet „feltölteni”. Idézem a pontos megszövegezést: „A régió döntőket a régió csapataival, a helyezéseknek megfelelő sorrendben lehet feltölteni.”
Az erősorrend meghatározásához ad segítséget a „RÉGIÓ BAJNOKA” versenyrendszer. Ez a régió döntők során kiesett csapatok számára nyújt további versenyzési lehetőséget. Résztvehetnek a régió döntőkben szereplő, de tovább nem jutó csapatok és a régiót alkotó megyék azon csapatai, akik benevezésre kerültek az ERIMA Kézilabda Gyermekbajnokság aktuális szezonjába, de a megyei döntőkből nem jutottak tovább. Ez a rendszer további játéklehetőséget biztosít a csapatoknak. A „RÉGIÓ BAJNOKA” versenyrendszer kizárólag abban az esetben kerül megrendezésre, ha annak anyagi feltételeit a Magyar Kézilabda Szövetség pályázati forrásból biztosítani tudja. Bízom benne, hogy megvalósul a terv.
Nagyon fontos, és számunkra kedvező döntés, hogy ebben a szezonban megtiltja a versenykiírás, hogy egy játékos több csapatban szerepeljen. Azonos egyesületen belül szerepelhet másik korosztályos csapatban, tehát a fiatalabb játszhat felfelé. Viszont most megtiltja szövetség azt a korábbi gyakorlatot, aminek például a Fuisz Tanár Úr csapata „szenvedő” alanya volt a tavasszal. Akkor a Mecseknádasd Pécsről, Kozármislenyből, és Pécsváradról igazolt játékosokat. Részben ennek tudható be, hogy nem sikerült tovább jutnia csapatunknak az Országos Elődöntőbe. Tehát a „kettős, vagy többes„ igazolás mostantól tilos!
További változás ebben a szezonban, hogy az U10-U14 korosztályok minden mérkőzésének 1. félideje alatt (teljes csapatlétszám esetén) nyitott (5:1, 4:2, 3:3, 1:5, 3:2:1), vegyes védekezést (5+1; 4+2) vagy emberfogásos védekezést KELL alkalmazni. TILOS a 6:0 egysoros területvédekezés.
Köszönöm az alapos tájékoztatást. Térjünk rá a csapatainkra. Milyen korosztályokban indulunk a 2011-2012 szezonban?
U8, U9, U10, U11, U12, U13 és U14 .. tehát minden korosztályban. Szerencsére minden korcsoportban van csapatunk.
Kik készítik fel a csapatokat?
U8 és U12 közötti korosztályokat én viszem. Az elsőosztályosokkal a Mikszáth Iskolában Dávid Renáta, aki most került az Iskolánkba (testnevelés szakos) foglalkozik. Az U13 és U14 pedig Balogh Beatrix (Marcali VSZSE vezető edzője) keze alá került, Fuisz Tanár Úr visszavonulását követően. Úgy tudom a Noszlopyban a legkisebbekkel, Várfalviné Balogh Mária foglalkozik Balogh Piroska visszatértéig.
A Diákolimpia? Az Országos Döntőben hatodik helyen végzett csapatod úgy tudom „kiöregedett”, hogyan tovább?
Valóban annak a csapatnak az 1998 –ban született leányai már a VSZSE serdülő csapatában és az U13-U14 korcsoportban Balogh Bea keze alatt készülnek a továbbiakban. Nekem egy új csapatot kell építenem, a harmadik korcsoportba nevezhető lányokból. Szerencsére a korábbi nagyszerű csapatból a fiatalabbak rendelkezésemre állnak, és a kisebbek között is van elég tehetséges játékos. Hetente 5 órát készülünk három edzésen, az iskolai testnevelés órákon túl. A Diákolimpia majd csak tavasszal kerül a figyelmünk középpontjába, most az Országos Gyermek Bajnokságra összpontosítunk.
A végére egy személyes kérdés. Leigazoltál az NBII –es bajnokságban szerepelő Hévíz csapatához. Hiányzott a kézilabda? :-)
Legutolsó beszélgetésünkkor elmondtam, szeretnék egy kicsi „normálisan” élni, hát úgy látszik a mérkőzések hangulata, a játék, a meccsek jobban hiányoztak, mint a „normális” élet. Én úgy fogalmaznék, hogy egy levezetés lesz ez számomra. Hosszú időn át játszottam az élvonalban úgy érzem, még vagyok abban az állapotban, hogy hasznára lehetek a csapatnak. Megkerestek és megkértek, ha tudok menjek és én igent mondtam. A csapattársaim kezdettől fogva befogadtak, nagyon jól érzem magam. Megvolt az első bajnoki mérkőzésünk, a Győri Audi ETO ellen, ahol én is játszottam, négy góllal nyert a csapat, amihez remélem én is hozzájárultam.
Köszönöm a beszélgetést!