Fő tartalom átugrása

Újabb fordulót volt hétfőn az öregfiúk bajnokságban …

Írta: 1nagyur
Megjelent: 2011. szeptember 28. Szerda, 18:56

fociCsapatunk hétfőn Balatonkiliti pályán játszotta mérkőzését Siófok csapata ellen, az ellen a csapat ellen akik évek óta szinte pont veszteség nélkül nyerik a Kék-tó öregfiúk bajnokságot, így kemény csatára számítottunk. A csata már a mérkőzés kezdetétől elkezdődött, folyamatos támadásokat vezetett mind a két csapat. Az első eredményes támadás az nekünk sikerült, de egy hiba után egyenlített Siófok.

És ez így ment az első félidőben, ahol mi és az ellenfél is betalált a kapukba így 2-2 döntetlen lett az első félidő végán. És itt jött a mérkőzést eldöntő esett, ugyan is bíró csere történt, megérkezett a mérkőzés játékvezetője, és ez nem tett jó sem a mérkőzésnek sem pedig nekünk.

Tehát a mérkőzés tovább folytatod ott a sorozatos támadások itt is ott is ami újabb Marcali gólt eredményezett így, vezetésünk sajnos nem sokáig tartott hisz Siófok egyenlíteni tudott így a mérkőzés még a 89. percben 3-3 döntetlenre állt.

A bíró aki a második félidőtől vezette a mérkőzést nem 90 percre gondolta a mérkőzést hanem tovább, ami a Siófoknak kedvezett ugyan is a 93 percben egy bal oldali beadásra fejelni felugró játékosunkat Horváth Jánost kilökték a labda alól, így a menteni igyekvő játékosunk csak szabálytalanság árán tudta megállítani a szerzett labdával kapura törő játékost, és a bíró 94 percben befújta a büntetőt, amit Siófokiak kapusa Bíró Imre végzett el hibásan mert lábbal hárítani tudtam. Így maradt a 3-3, és gondoltuk ezután lefújják a mérkőzést, de nem így történt és egy ellen támadásból a 96 percben Siófok belőtte a győztes gólt, természetesen a közép kezdés után a játékvezető azonnal lefújta a mérkőzést, így csapatunk nagy csatában és úgy gondoljuk érdemtelenül 4-3 as vereséggel hagytuk el a pályát. Elszenvedtük első vereségünket ebben a szezonba.

Siófoki Öregfiúk-Marcali Öregfiúk 4-3

Csapatunk legközelebb 2011. október 03.-án lép pályára a Sport utcai stadionba Fonyód Öregfiúk ellen mindenkit szeretettel várunk szurkolni, a belépés ingyenes!


Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb