A Marcali Városi Bölcsődének segítettek a Tesco önkéntesei
A marcali hipermarket dolgozói is csatlakoztak a Tesco vállalati önkéntes programjához, mellyel a vállalat célja, hogy felelős szomszédként, munkatársai bevonásával tevékenyen részt vegyen a város megszépítésében, az élhetőbb környezet megteremtésében. Az önkéntes munkavállalók számos helyi támogató és vállalkozás közreműködésével közel másfél hónap alatt szépítették meg a Városi Bölcsőde falait, melynek ünnepélyes átadására a mai napon került sor.
A Tesco vállalati felelősségvállalásának egyik fontos eleme, hogy jó kapcsolatot alakítson ki azokkal a helyi közösségekkel, amelyekben áruházai révén jelen van. Célja, hogy az emberek a Tescóra a mindennapjaik szerves részeként, a közösség aktív tagjaként tekintsenek ezeken a településeken. Ennek érdekében az áruházlánc több kezdeményezést is elindított, többek között bevezette a rendszeres önkéntes munka gyakorlatát.
2009 júniusában Mohácson az egyik kerékpárút belvárosi szakaszának rendbetételével indult el a vállalati önkéntes program. A lelkes fogadtatásnak és a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően 2010-ben újabb településeken végeztek önkéntes munkát a Tesco munkavállalói.
2011-ben Marcali is bekapcsolódott a programba. A marcali áruház 12 önkéntese nem csupán a Tesco csapatépítő kezdeményezését fogadta örömmel, de külön lelkesítette őket az is, hogy egy helyi törekvés keretében mindezt városukért tehetik. Az önkéntes munkavállalókhoz számos helyi támogató és vállalkozás csatlakozott. Szeptember elején kezdték el a bölcsőde falainak díszítését, melyben többek között egy dekoratőr is segítségükre volt. A közös munka eredményeképpen a bölcsődések különböző mesefigurák –Hupikék törpikék, Micimackó és barátai, Vuk, Garfield, Pinokkió, Pumukli stb. –, különleges fali szőnyegek és dekorációk között töltik majd el mindennapjaikat. A mai napon megtartott ünnepélyes átadón az önkéntes programban résztvevők mellett a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola diákjai is részt vettek, akik egy műsorral kedveskedtek a meghívottaknak és a bölcsődés gyerekeknek.
Az áruház önkéntesei a jövőben is folytatni kívánják az önkéntes munkát.
„Kollégáimmal együtt örülünk, hogy segíthettünk és tehettünk azért, hogy szebbé váljon a bölcsőde. Ezúton is köszönjük minden támogató áldozatos munkáját és segítségét. Továbbra is célunk, hogy olyan önkéntes programokat valósítsunk meg, amelyek valódi segítséget nyújtanak Marcaliban az itt elő és dolgozó embereknek. Szeretnénk továbbra is élő, tartalmas kapcsolatokat kialakítani, együtt épülni és építeni. Ezért is tervezzük folytatni a jövőben is önkéntes programunkat" – mondta el Szentes Melinda, a Marcali Tesco áruház igazgatója.
TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)