Nagyon fontos győzelem!
Tegnap Szekszárdon játszotta az Országos Serdülő kézilabda bajnokság alapszakaszának hatodik mérkőzését a Marcali VSZSE serdülő kézilabda csapata. Egy ponttal voltak előttünk az ötödik helyen, a szekszárdi Fekete Gólyák. Most helyet cseréltünk! Az ellenfelünk kulcsjátékosai az örök ellenfél a Mecseknádasd, Szekszárdon gimnáziumba járó régi játékosai. A kiváló felkészültségű, és jó fizikai adottságokkal rendelkező FGKC játékosai az OSB mellett, a női NBII-es bajnokság ifi csapataként is játszanak. Legyőzésük fontos „skalp" számunkra!
A szezonban eddig, három meccset nyertünk, hármat vesztettünk. November ötödikén játszunk itthon a TAM-BAU Tamási KC ellen. Ők hat mérkőzésből 9 pontot szereztek és jelenleg másodikak a bajnokságban a Mohács mögött.
Na de vissza a mérkőzéshez. Egyre javuló formában, és egyre jobban játszunk! A siófoki kisiklást, már az utolsó hazai mérkőzésünk teljesítményével is feledtettük, de tegnap délután nagyon jól játszottunk. Nagyszerűen küzdött, harcolt, a csapat. Védekezésben és támadásban is jól teljesítettünk Nagyszerűen összpontosítottak a lányok, és nagyon akartak győzni. Sikerült! Magunk közt szólva, én és talán a csapat is tartott ettől a mérkőzéstől. A Gyerekbajnokság Országos Döntőjét többszörösen megjárt, Diákolimpiai Bajnokokkal felálló, kiváló játékosokkal megtűzdelt csapat ellen játszottunk. És megérdemelten nyertünk! Szekszárdi FGKC – Marcali VSZSE 29-34 (14-18)
Balogh Bea nyilatkozata: "Nagyon örülök, hogy idegenben tudtunk 2 pontot szerezni. Azt a csapatot győztük le, amelyik eddig előttünk volt a tabellán. Azt gondolom óriási lépést tettünk előre a játékunkban, elégedett vagyok a lányok teljesítményével védekezésben, és támadásban is. Nagyon jó munkát végeztek! Mindenki dicséretet érdemel, azok is akik pályán voltak és azok is akik a padon segítették társaikat. Egészen kiváló egyéni teljesítmények is voltak, de ez a győzelem a csapaté!"
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)