Fő tartalom átugrása

Teljes mellszélességgel a Fly Balaton mellett

Írta: onlinebalaton.hu
Megjelent: 2011. november 08. Kedd, 04:03

fly_balaton_logoAz utolsó tervezett charter járat is elhagyta október végén a sármelléki Fly Balaton repülőteret, amely alkalomból Hévíz városa ajándékkal kedveskedett a vendégeknek. A charter járatok jövő évi indításáról jelenleg is tárgyal a zalai fürdőváros.

"Hévíz folyamatosan tárgyalásokat folytat a Fly Balaton hosszú távon is megnyugtató működtetésével kapcsolatban. Határozott szándékunk, hogy az önkormányzat esetlegesen állami szerepvállalással, valamint más cégek bevonásával meghatározó szerephez jusson a repülőtér működtetését illetően" - mondta Hévíz polgármestere.

Papp Gábor hozzátette, az önkormányzat már eddig is mindent megtett azért, hogy az idei repteres szezont megnyugtató módon zárhassák le. "Teljes mellszélességgel kiálltunk a Fly Balaton mellett - hangsúlyozta -, az önkormányzat az anyagi szerepvállalástól sem zárkózott el annak érdekében, hogy az október végéig közlekedő charter járatok megnyugtatóan tudják teljesíteni a feladatukat. Nem csak Hévíznek és a környéknek vannak óriási lehetőségei a reptérrel kapcsolatosan, hanem az egész nyugat-magyarországi térség turizmusának és az ország gazdaságának is". Gyors és megnyugtató megoldást sürgetett továbbá Hévíz polgármestere a sármelléki nemzetközi repülőtér hosszú távú működtetéséért.

Az idei szezon utolsó járata hetven vendégének Hévíz város nevében ajándékkal kedveskedett Könnyid László, Hévíz turizmusért felelős külsős alpolgármestere, Pusztai Erzsébet, a Hévízi TDM egyesület elnöke és Fodor Edith, a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. szálloda- és marketing vezetője.


Warning: Attempt to read property "image_intro" on null in /home/marcalip/public_html/plugins/system/jp_ce_social_share_joomla/elements/yootheme/elements/social_share/templates/template.php on line 355
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb