Skip to main content

Véget ért az „első kör” a serdülő bajnokságban …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2011. november 17. Csütörtök, 11:47

kezilabda-90Kicsit megkésve, a második szakasz kezdete előtt írok a Marcali VSZSE leány serülő kézilabda csapatának teljesítményéről. Vasárnap Pécsváradon már az OSB alapszakaszának második mérkőzés sorozatát kezdik meg a lányok. Az elmúlt szezonban Fuisz Tanár Úr nevezte be a 1997-1998 ban született lányokból álló csapatát az Országos Serdülő Bajnokságba. Azzal a céllal küldte „csatába" a lányokat, hogy komoly játék lehetőséghez jutassa a csapatát.

Fiatalok voltak nagyon a mezőnyhöz képest, de nagyszerűen helytálltak! Az elmúlt szezonban (2010/2011) az alapszakaszban 14 pontot szerzetek a lehetséges 36 –ból. Ez 38 °% -os eredmény. A nyolcadik helyen végeztünk. Az alsóházi rájátszásban 10 mérkőzésből 8 –at megnyertünk, volt egy döntetlen, és egy vereséget szenvedtünk el.

Ebben a szezonban már Balogh Beával kezdték a bajnokságot a lányok, - Fuisz Tanár Úr visszavonult - a múlt héten lezárult első forduló végén, a negyedik helyen álltak. A lehetséges 18 pontból 10-et megszereztek. Ez 55% -os teljesítmény! Volt két egy gólos vereségünk, a tabella első és második helyezettjétől. Saját meggyőződésem szerint mind a két esetben győzelmet érdemeltünk, legrosszabb esetben is a döntetlen lett volna reális. De hát a jegyzőkönyvekbe nem az én véleményemnek, hanem az eredményjelző táblának megfelelő számok kerültek.

Megítélésem szerint nagyot lépett előre a csapat. A Fuisz Tanár Úrtól kapott kiváló fizikai, technikai felkészítésre alapozva, Balogh Bea nagyszerű munkát végez a lányokkal. Több edzésükön, mérkőzésükön jártam, és azt látom, azt tapasztalom, hogy csapat és edzője „egymásra talált", örömmel dolgoznak együtt.

Következnek az OSB alapszakaszának második fordulós mérkőzései, és az ERIMA Országos Kézilabda Gyermekbajnokság korosztályos megmérettetései. Tavasszal a Diákolimpia küzdelemsorozata.

Holnap az U14 (1997) korosztály mérkőzik Csurgón a tovább jutásért. Ellenfeleink: Eötvös DSE, Csurgó; NIKÉ SE, Fonyód; Balatonszemes KSE, Siófok KC. Sok sikert lányok! Hajrá Marcali!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb