Nagyszerű mérkőzés, nagyszerű győzelem!
Majdnem teltház, felállva tapsoló közönség, fantasztikus hangulat, és egy nagyszerű játékot produkáló CSAPAT! A bajnokságban a hatodik helyen álló PTE-PEAC egyetemista korú játékosait győzte le a csapatunk. Fantasztikus kapus teljesítmény, és kiváló összpontosítás a mérkőzésen. Csapatunk nagyon akart győzni, és teljesen megérdemelten nyert hat góllal! Eredmény: Marcali VSZSE – PTE PEAC 32-23 (18-14)
Balogh Bea nyilatkozata: „Hát nagyon örülök! Én azt hiszem, hogy ebben a szezonban eddig a legjobb teljesítményt nyújtotta a csapat! Kivétel nélkül mindenkit dicséret illet! Nagyjából a kezdősor játszotta végig a mérkőzést. A kapuban az Ági (Győri Ágnes) megadta az „alaphangot", innentől kezdve a védekezés is jól működött. Azt kértem, hogy semlegesítsék a beállóst, amit nagyszerűen megoldottak. Bár még így is lőtt gólokat, viszont sokszor tudtunk róla labdát szerezni. Az átlövéseket az Ági jól tudta hárítani. A lerohanásokban is le a kalappal a lányok előtt, mert úgy visszaértet ezek ellen a fiatal lányok ellen ... szenzációs volt! Köszönjük a bíztatást a szurkolóknak!"
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)