Skip to main content

Elkészültek a főnyedi katolikus templom felújítási munkálatai

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2011. november 26. Szombat, 15:36

D2X_6930Az 1959-ben felszentelt templomon csak kisebb tatarozási munkákat végeztek napjainkig. A mostani teljes körű felújítási munkálatokhoz a LEADER Vidékünk a Jövőnk Szövetség akciócsoportja által nyert a település pályázati összeget, illetve a Wekerle Sándor Alapítványon keresztül a Közigazgatási Minisztériumtól kaptak támogatást.

A felújítás szeptember elején kezdődött. Ennek során valósult a torony födémcseréje, a templom külső és belső festése, a villanyvezeték és a nyílászárók cseréje, valamint burkolási munkálatok.

Ma Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános áldotta újra a szépen felújított templomot. A méltóságteljes ünnepségen rövid műsort adtak a település iskolásai.

Az ünnepen megjelent és köszöntötte a megjelenteket, Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a körzet Országgyűlési Képviselője. Jelen volt, Witzmann Mihály a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlés alelnöke.

A falu a sikeres pályázatot eredményeképpen sokat szépült ebben az évben. Nem csak a Templom szépült meg, hanem a Polgármesteri Hivatal belseje is, a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás által közvetlenül foglalkoztatott szakembereinek munkájával.

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb