Az egészségügyben eltöltött több mint 30 év tapasztalatával szeretném megosztani Önökkel néhány gondolatomat.

A magyar egészségügy nagyon beteg. A gyógyításhoz nagyon az alapoknál szükséges nekilátni.

Vissza kellene szerezni a szakma preztizsét és megbecsülését. Sajnos olyan emberek is tevékenykednek a gyógyítás területén, akik több kárt okoznak, mint hasznot. Az égető létszámhiány és a pénztelenség megtette a hatását. Az átgondolatlan, felelőtlen döntések hatására a mai magyar egészségügy nem tetszik senkinek. A betegek kiszolgáltatottak és bizalmatlanok. A dolgozók elkeseredettek és fásultak. Sajnálatos módon még csak esély sem létszik a megoldásra. Pedig van megoldás! Igaz ugyan, hogy lassú és göröngyös úton kellene haladni, de megérné. Már az iskolában esetleg az óvodában kellene kezdeni az egészség nevelést, az egymáson segítést. Tudjuk jól, hogy az egészség nem csupán a betegség hiánya hanem, a teljes fizikális, pszichés és szociális jólét állapota. Ennek az állapotnak az elérése érdekében igen sokat tehetnének az emberek, de sokkal egyszerűbb, a kifogásokat keresni, mint tenni valamit. Olyan dolgokra gondolok, ami nem kerül pénzbe, sőt spórolhatunk vele. Tudom elcsépelt dolog a különbféle élvezeti cikkek káros hatásairól beszélni. Nem is erre gondoltam.

Nézzük csak meg az iskolák környékét reggel és estefelé. Szabályos forgalmi dugók alakulnak ki a csemetéjükre váró szülők autóitól. Nem lehetne egy kicsit sétálni? Tapasztalatom van a dologban, mert két felnőtt gyermekem van és csak a legritkább esetben mentem értük autóval. A feleségem is és én is dolgoztunk és a nagyszülők segítségét nem tudtuk igénybe venni ennek a kérdésnek a megoldásában. A hazafelé vezető úton lehet beszélgetni a gyerekkel, ami a szülőnek is hasznára válik.

Sajnálatos módon a társadalom egészségügyi kulturáltsága meglehetősen alacsony. Hozzá szoktatták az embereket, hogy az egészségügyi ellátás ingyenes és ezért nincs is értéke. Kormányok jönnek. Kormányok mennek és mindenkitől csak az ígéreteket kapjuk, amiket aztán gyorsan el is felejtenek (pl. béremelés, fejlesztések, korkedvezményes nyugdíj). Azután a beígért pénzeket a gazdasági helyzetre való tekintettel gyorsan zárolják. Persze ezt már akkor is tudták, amikor megígérték, de olyan jól hangzott. Senki még csak gesztus értékű engedményt sem ad. Gondoljunk csak bele.

Vizit díj: A rabló „úrnak"például nem kellett fizetni, de az egészségügyi dolgozó a saját munkahelyén is köteles volt fizetni, ha betegként jelent meg.

Egészségbiztosítási járulékok: Az egészségügyi dolgozók teljes egészében mindent fizetnek. Az egyéb munkahelyeken dolgozók a saját munkatársaiknak kedvezményeket adnak (pl. ingyenes utazás, korkedvezményes nyugdíj, energia, és energiahordozók kedvezményes vásárlása). És ezek után csodálkozunk, ha a legjobb szakembereink külföldön keresik a megélhetést. Igaz elhangzott, hogy akinek nem tetszik, el lehet menni ebből az országból. De mi itt születtünk, ez a HAZÁNK, itt akarunk boldogulni.

Sokat hangoztatták a tévhitet, miszerint az egészségügy, nem termelő ágazat. Borzasztó tévedés! Az egészségügy „javítja és tartja karban" a termelés legfontosabb részét a termelő erőt. Az EMBERT. Az egyik legfontosabb ágazat. Hozzászoktunk a teljes kiszolgáláshoz és a magunkon vagy egymáson való segítés háttérbe szorult. A segélynyújtás a felelősség áthárítását jelenti. Nem nézi meg, hogy mi a baj, hanem azonnal mentőért telefonál. Mondván ezzel teljesítette a segítségnyújtási kötelezettséget. Pedig ez hatalmas tévedés.

Jelenleg még csak a „jogom van", „jár nekem", „feljelentem" –nél tartunk. Ez utóbbi kijelentés sajnos egyre gyakrabban hangzik el, ha valami nem a beteg vagy hozzátartozó elképzelései szerint alakul. A szenzáció hajhász média azonnal lecsap, ha valahol jogi útra terelődik az ügy. És azonnal véleményt nyilvánít a tények pontos ismerete nélkül. Meglehetősen harsányan, hatásvadász módon. A felmentő ítéletet természetesen már elfelejtik hasonló vehemenciával publikálni, hiszen ez nem szenzáció.

Hajlamosak vagyunk a másik munkáját lekicsinyelni. Ráérek a panaszaimmal orvoshoz fordulni, majd ha lesz időm, akár napok múlva vagy éjszaka. És akkor azonnali ellátást követelek. És nem értem, hogy miért nem szüntetik meg azonnal a betegségemet, amit hosszú hetek vagy hónapok alatt fejlődött ki. Ez az esetek döntő többségében a konfliktus forrása. A munkájáért aggódó beteg az utolsó pillanatot is kivárja a csodában bízva. Amikor az nem következik, be elszánja magát az orvoshoz menetelre a legváltozatosabb időpontokban. Ott találkozik a túlhajszolt, elfásult, alulfinanszírozott egészségügyi dolgozóval, aki nem érti, hogy mit keres itt a beteg ilyenkor.

Ma már az egészségügyben dolgozni nem rang. A szakma felhígult és nem a segíteni akarás miatt választják ezt a hivatást. Ugyanolyan robot lett, mint egy gyárban a szalag mellett dolgozni. Csak itt a selejt ládát úgy hívják, hogy koporsó.

Az emberek döntő többsége nem ismeri a sürgősségi ellátás igénybevételének kritériumait. Valljuk be őszintén néha még a szakemberek sem.

Érdekes módon senkinek nem jut eszébe a reklamálás, hogy mennyi ideig várt a szerelőre, vagy mennyi a várakozási idő a fodrásznál. Senkinek nem jut eszébe gyorsabb munkavégzésre biztatni az iparost. Akkor miért tesszük ezt a doktorral? Az Ő munkája kevésbé fontos?

Összességében elmondható, hogy mind a betegnek, mind az egészségügyben dolgozóknak változnia kellene. Célravezető volna megtalálni a közös nevezőt, a középutat nehogy úgy járjunk, mint a mesebeli két kis kos, akik szembetalálkoznak a patak fölötti keskeny pallón.

Kövessük a mottót:

Tanuld meg élvezni az élet apró örömeit és meglátod szép lesz a világ.