Skip to main content

Megnyílik a balatonboglári Gömbkilátó jövő nyárra

Írta: mti
Megjelent: 2011. december 19. Hétfő, 18:59

mti_hirfelhasznaloBalatonboglár, 2011. december 19., hétfő (MTI) - A környezetvédelmi szakhatóság ellenvetése miatt át kellett tervezni a balatonboglári Gömbkilátót is érintő, európai uniós támogatást nyert beruházást, így jövőre újra megnyílhat kilátó, valamint megépülhet mellette egy kalandpark és egy bob-pálya - tájékoztatta a beruházó Sziszi Bt. tulajdonos-ügyvezetője az MTI-t hétfőn.

Csiszár Szilárd beszámolója szerint uniós támogatás körüli adminisztrációs nehézségek, majd támadások akadályozták eddig a biztonsági okokból negyedik éve zárva lévő Gömbkilátó felújítását, és a köré tervezett attrakciók megvalósítását.

A beruházásra a legutóbbi ülésén áldását adta a helyi képviselőtestület.

Az ügyvezető elmondta: a beruházás februárban megindulhat. Az eredeti terveket módosítaniuk kellett, eszerint a megépülő kalandpark és a bobpálya valamivel távolabb kerül a Várdomb védett részétől, így nem igényli a környezetvédelmi szakhatóság engedélyét.

Az ügyvezető szerint a beruházás szomszédsága miatt érintett 72 tulajdonosból egy fővárosi nyaralóvendég volt az, aki mindent elkövetett a projekt ellehetetlenítéséért, amiért beperelték. A férfi egyebek közt feljelentette a terület karbantartását és a beruházás előkészítését végzőket rókák, mókusok, hóvirágok, illetve az erdő kiirtásáért is. A projektet első fokon támogató környezetvédelmi hatóság a támadásokat követően megváltoztatta álláspontját, és másodfokon nem adta hozzájárulását az építkezés megkezdéséhez, így tavaly egy újabb szezon elúszott - emlékeztetett az ügyvezető.

Hozzátette, az eredeti tervekről nem mondtak le. A Sziszi Bt. felülvizsgálati kérelemmel fordult az ügyben a bírósághoz, amelynek döntéstől függ, hogy megvalósulhatnak-e az eredeti tervek.

A kilátó felújításával a tervek szerint pár hónap alatt végeznek, így nyárra újra megnyílik a Gömbkilátó, a beruházás többi részét azonban - az uniós pályázat és az igénybe vett hitel adminisztrációs kötelezettségei miatt - várhatóan csak őszre sikerül majd befejezni.

Csiszár Szilárd emlékeztetett arra, hogy cége, a boglári Sziszi Bt. a projekt megvalósításához hosszú távra bérbe vette az önkormányzattól a természeti és régészeti szempontból is védett Várdomb 6,3 hektárnyi területét, vállalva a tetején lévő kilátó felújítását, és egyéb fejlesztések végrehajtását.

A beruházás részeként a Várdombon lévő erdőben 600 méter hosszú bob-pályát, valamint kötélpályákból, mászó-falakból, játszóterekből álló kalandparkot, színpadot és íjászpályát terveznek kiépíteni a közelben lévő, örökségvédelem alatt álló földvár megkímélésével. A projekt 140 millió forint támogatást nyert uniós pályázaton, ami a költségek 50 százalékos támogatottságát jelenti.

A boglári Várdomb tetején található Gömbkilátó ipartörténeti műemlék és turisztikai látványosság, ami a Balaton-régió egyik jelképévé vált, ezért is fontos a mielőbbi megnyitása.

{module [99]}

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb